2013. március. 05. 13:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 05. 15:12 Gazdaság

Varga: nem kell módosítani a költségvetést

A leendő nemzetgazdasági miniszter szerint nincs szükség a költségvetés módosítására sem a pénztárgépekkel kapcsolatos műszaki tervekkel, sem az elektronikus útdíj-tenderrel összefüggésben.

Az első két hónapon vannak túl, és az első hónapnak vannak meg a pontos államháztartási adatai – válaszolt Varga Mihály a parlament oktatási bizottságának keddi ülése után a pénztárgépek műszaki terveinek csúszása és az elektronikus útdíj bevezetése körüli bizonytalanság miatti esetleges költségvetési módosítást firtató újságírói kérdésre.

Eszerint 0,5 százaléka teljesült az egész évre várható hiánynak, azaz semmilyen tekintetben nem indokolt a változtatás – mondta a miniszter. Felidézte a kormány februári döntését, amellyel a két vitatott kérdésben felgyorsítják a munkát. Az első félévben ezeknek meg kell valósulniuk, és a kijelölt miniszter szerint  teljesíthetők a kapcsolódó feladatok.

A devizaadósoknak nyújtandó esetleges újabb mentőcsomagról Varga Mihály azt mondta: a korábbi lépésekkel jelentős részükön tudtak segíteni, ugyanakkor tudják, hogy az árfolyamváltozás még mindig jelentős kört érzékenyen érint, és az euró vagy a svájci frank néhány forintnyi árfolyamváltozása nagyon sokaknak megnehezíti a törlesztést. A bankszövetséggel azon dolgoznak, hogy további lehetőséget kínáljanak számukra is – jelezte.

Arra a felvetésre, hogy milyen további lépésekről lehet szó, amely akár érintheti az MNB devizatartalékát, úgy válaszolt, tartalékról dönteni a kormánynak nincs jogosítványa, az jegybanki illetve monetáris tanácsi hatáskör.

Azzal kapcsolatban, hogy egy orosz honlap szerint Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a múlt héten Moszkvában arról tárgyalt az állami duma alelnökével, hogy a devizatartalék egy részét rubelben tartanák, azt mondta, ő nem tud ilyen tárgyalásról, információi szerint pártközi egyeztetések zajlottak.

Arról, hogy adott esetben a dollár helyett rubelben halmoznák fel a devizatartalékot vagy annak egy részét, és hogy ez nem jelentene-e problémát egy válsághelyzetben, azt mondta: minél több lábon áll egy ország, annál stabilabb, erősebb. Ha csak egy valutára helyezik hangsúlyt, akkor hibát követnek el – közölte.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.