2013. március. 01. 20:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 01. 20:21 Gazdaság

Már megint átírják az idei költségvetést

Az idei költségvetés módosításával megváltoztatná a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét - derül ki a parlamenthez pénteken beterjesztett törvényjavaslatból.

Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslattal változtatnák meg a kezességről február 12-én elfogadott törvényt úgy, hogy az E.ON-gázüzletág megvásárlásával kapcsolatban az adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségek 80 százalékának, de összesen legfeljebb 256 milliárd forint megfizetéséért vállalna garanciát az állam készfizető kezesként az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mint vevő számára.

A februárban elfogadott jogszabály szerint az állam készfizető kezesként felel az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért.

A mostani javaslatból kimaradt a két földgáztároló cégért fizetendő legfeljebb 875 millió euró, és nem nevesítik a kapcsolódó készletekért fizetendő 90 milliárd forintot sem.

Az MVM által az államnak fizetendő garanciadíj a két összeg 0,1 százaléka volt, megfizetésének határideje pedig az adásvételi szerződés megkötését követő 30 nap.    Az új törvényjavaslatban 0,12 százalék a garanciadíj, és havonta fizetendő. A szeptember 30. mint a kezességvállalás véghatárideje nem változott.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.