2013. február. 13. 17:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 13. 17:43 Gazdaság

Nem törlik el a kommunális adót Bátonyterenyén

Nem törlik el a magánszemélyek kommunális adóját Bátonyterenyén, mert a helyi költségvetésnek szüksége van az ez évre várható 32 millió forintos bevételre - így döntött a Nógrád megyei város önkormányzata szerdán. A képviselő-testületnek azért kellett újra tárgyalnia a kérdésről, mert eredményes volt az adó hatályon kívül helyezését célzó népi kezdeményezés.

Nagy-Majdon József, Bátonyterenye fideszes polgármestere az ülésen elmondta: az év folyamán felülvizsgálják, és még a 2014-es költségvetés tervezése előtt újra tárgyalnak az ingatlanonként évi 9 ezer forintos, 2012-től bevezetett adóról.

A városvezető ugyanakkor hangsúlyozta, tekintettel az önkormányzat egyre nagyobb forráshiányára, és arra, hogy a költségvetésben már nem tervezhető működési hiány, idén nem tudnak lemondani a bevételről.

A döntést 8 igen szavazattal, 3 nem ellenében, egy tartózkodással hozták meg. Várszegi István (MSZP) képviselő név szerinti szavazást kért, de ezt ugyanilyen arányban elutasították.

A novemberben indított kezdeményezés nyomán 2550-en írták alá az íveket. A szerdai ülésre mintegy 30 bátonyterenyei lakos ment el, akik közül többen hangosan kommentálták a képviselők vitáját, ám azt, hogy nem kapnak szót, 8-4 arányban szavazta meg a testület. A polgármester azt mondta, erre majd a márciusi közmeghallgatáson lesz lehetőség.

A Nógrád megyei városban tavaly, az adó bevezetésének évében 60 százalékos teljesítéssel kalkuláltak, így folyt be 31 millió 300 ezer forint. A teljes bevétel 52 millió 200 ezer forint lett volna. 2013-ban 66,6 százalékos teljesítéssel számolnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.