2013. február. 13. 06:02 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 13. 09:32 Gazdaság

Még lejjebb csúszhatott a magyar gazdaság

A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint tavaly az utolsó negyedévben 2 százalékot meghaladó mértékűre mélyülhetett a recesszió a magyar gazdaságban, míg az infláció januárban 1 százalék lehetett az előző hónaphoz képest.

A lap szerdai számában ismertette az elemzők megkérdezése alapján készült előrejelzést azokra az adatokra, amelyeket csütörtökön tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

A gazdasági növekedésre adott előrejelzések szerint a 2012-es év egészében 1,5 százalékkal zsugorodhatott a GDP, míg idén legjobb esetben is csak stagnálás lesz.

A lapnak nyilatkozó elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a havi alapon már ismert GDP-komponensek mindegyike a válság mélyülését jelzi, ami miatt a korábban vártnál lassabb kilábalásra érdemes számítani.

A Napi Gazdaság inflációs konszenzusa bár decemberhez képest jó 1 százalékos drágulást mért, ám az éves index a bázishatásnak köszönhetően 5 százalékról 4 százalék alá eshetett. Idén tovább süllyed az árindex, de a folyamatot a kormányzati intézkedések egyszerre támogatják és lassítják is.

Idén a konszenzus 3,7 százalékos pénzromlást vár, de mint arra az elemzők felhívják a figyelmet: a választási költségvetés miatt láthatóak egyszerre meglehetősen nagymértékű le- és felfelé mutató kockázatok.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.