2013. január. 28. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 28. 13:06 Gazdaság

MSZP: a kormány több pénzt vett el az önkormányzatoktól, mint kellett volna

Az MSZP szerint a kormány becsapta az önkormányzatokat, és az elvont feladatok finanszírozásához szükségesnél több pénzt vett el tőlük.

Varga Zoltán, a szocialisták önkormányzati kabinetvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az önkormányzatok nagyjából 150 milliárd forinttal többtől estek el idén, mint amit az eddig általuk ellátott feladatok központosítása indokolt volna.

Szerinte így kijelenthető, hogy a 2013-as költségvetés legnagyobb vesztesei a helyhatóságok, amelyek közül több nagyon nehéz helyzetbe került, főleg azok, ahol kevesebb a helyiadó-bevétel.

Az ellenzéki politikus, aki önkormányzati miniszter volt a Bajnai-kormányban, arról is beszélt, hogy nem valósult meg a kabinet által ígért feladat alapú finanszírozás, így sok esetben a településeknek saját költségvetésükből kell hozzájárulniuk például az óvodai dolgozók bérének kifizetéséhez, illetve újabb adókat kell kivetniük.

Fidesz: Varga Zoltán eddig nem aggódott ennyire

"A Bajnai-kormány önkormányzati minisztereként Varga Zoltán nem aggódott ennyire az önkormányzatok jövőjéért, mint most. A Bajnai-kormány az utolsó költségvetés készítésekor több mint 150 milliárd forintot vont ki az önkormányzati szektorból, a szakadék szélére sodorva ezzel az önkormányzatok jelentős részét" - reagált a Fidesz közleményben.

Láng Zsolt, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke azt írja: mind a Fidesz-frakció, mind az Orbán-kormány régóta elkötelezett az önkormányzatok gazdasági helyzetének stabilizálásában, a hitelek újratermelődésének megállításában.

"2011-ben új önkormányzati törvény született, amely megújítja az önkormányzati rendszert és 2012-ben hatályba lépett a gazdasági stabilitásról szóló törvény, amely a korábbiaknál szigorúbban szabályozza az önkormányzatok adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásának szabályait" - olvasható a közleményben.

"Az önkormányzatok gazdasági helyzetének biztosítása érdekében a kormány soha nem látott mértékű segítséget nyújt a településeknek adósságkonszolidáció formájában. Ennek során az állam az 5000 fő alatti települések esetében 1710 település 3848 szerződése vonatkozásában 74 milliárd forint összegű adósság visszafizetéséhez nyújt támogatást, az 5000 fő feletti települések konszolidációjának mértékéről a tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak" - írja Láng Zsolt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.