2013. január. 25. 14:54 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 25. 16:33 Gazdaság

Ezer forinthoz közelíthet a cigaretta ára

Ezer forinthoz kúszna egy doboz cigaretta ára, ha a kormány hallgat a kereskedelmi szövetség felvetésére, amely megemelné a jelenlegi árrést.

Ezer forinthoz közelítene egy doboz cigaretta ára, ha a kormány hallgatna a Oszágos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) napokban megjelent felvetésére, mely szerint a cigaretta jelenlegi 3-5 százalékos árrését 10 százalékra kellene emelni – írta a Napi Gazdaság pénteken. A napilap szerint a változtatás egy doboz, középkategóriás cigaretta 690-840 forintos árát 130 forinttal is megemelhetné.

A kereskedelmi szövetség azért szeretné emeltetni az árrést, hogy a trafikok képesek legyenek megállni a lábukon, de azt nem szeretnék, hogy emiatt jelentősen nőjön a cigaretta ára – fejtette ki a Napi Gazdaságnak Vámos György, az OKSZ  főtitkára. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerint viszont alkotmányossági kérdéseket is  felvetne, ha az állam a dohánytermékek árképzése mellett a termék fogyasztói árát is szabályrendszerhez kötné. Ugyanis az árrés növelése a dohányterméket előállító és forgalmazó vállalatok tulajdonát képező dohánytermékek feletti szabad rendelkezés lehetőségét csorbítaná.

A dohánytermékeket előállító cégeknek egyébként a cigaretta árának 80 százalékát kitevő áfa és jövedéki adó részre nincs ráhatásuk, a 3-5 százalékos árrés pedig megfelel vagy meg is haladja a kiskereskedelmi forgalomban lévő termékek átlagos árrését a nettó árhoz viszonyítva a Napi Gazdaság szerint.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.