KSH: alig változtak az ipari termelői árak
Az idén októberben az ipari termelői árak 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak az előző havinál, az egy évvel korábbi szintet 0,2 százalékkal haladták meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az év első 10 hónapjában a termelői árak 5,6 százalékkal nőttek a 2011 január-októberihez képest. Októberben az ipar belföldi értékesítési árai havi összehasonlításban 0,2 százalékkal csökkentek, míg éves bázison 2,7 százalékkal nőttek, miközben a forintban mért exportértékesítési árak szeptemberhez képest 0,6 százalékkal csökkentek, a 2011 októberitől pedig 1,5 százalékkal maradtak el.
Az idén szeptemberben az ipari termelői árak egy hónap alatt 0,8 százalékkal, éves összevetésben 2,5 százalékkal nőttek, ezen belül a belföldi árak 0,3, illetve 4,2 százalékkal emelkedtek, az exportékesítésben 1,1, illetve 1,3 százalék termelőiár-növekedést mért a KSH.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.