2012. november. 22. 17:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 22. 17:46 Gazdaság

December közepére fogadhatják el a 2013-as büdzsét

A jelenlegi tervek szerint december közepére lesz elfogadott költségvetése az országnak, miután a 2013-as büdzsét érintő, az elmúlt hónapok döntéseit egybefogó módosító indítványokat az államháztartási törvény rendelkezései szerint nyújtják be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára.

Arra az újságírói kérdésre, hogy 2012-ben mekkora bankadóbevétellel számol a kormány, Banai Péter Benő azt felelte, hogy eddig 101 milliárd forintot írtak le a bankok a pénzügyi szervezetek különadójából, így 2012-ben mintegy 80 milliárd forint bevétellel számol a kormány.

Jövőre mintegy 144 milliárd forint a pénzügyi szervezetek különadójából tervezett bevétel, ami azért tér el a korábbitól, mert a biztosítók új adója kiváltja a rájuk eső "bankadót".

Egy másik kérdésre, amely azt tudakolta, hogy mivel pótolja a kormány a tervezett IMF/EU-megállapodás hatását, a 102 milliárd forint kiadáscsökkenést 2013-ban, Banai Péter Benő azt mondta, a jövő évi kamatkiadások már a jelenlegi és a jövő évre várt hozampálya alapján lényegesen kedvezőbben alakulnak, mint ahogyan azzal a költségvetési tervezés korábbi szakaszában számoltak.

A megállapodás hatása a kamatkiadásokra így mérsékeltebb. A jövő évi költségvetést jelentős tartalékokkal tervezi a kormány, amivel biztosítható, hogy a 2,7 százalékos hiány mindenképpen teljesíthető legyen - tette hozzá.

Az év hátralevő részében a devizakibocsátás az IMF/EU-tárgyalások alakulásának a függvénye - jelentette ki a helyettes államtitkár, aki azt is közölte, hogy a kormánynak szándékában áll nemzetközi piacokon devizakötvényt kibocsátani, mivel a lejáró államadósság miatt fellépő finanszírozási igény biztosítására a forintpiac túlzott megterhelésének elkerülése érdekében célszerű a devizában történő államkötvény-kibocsátás is. 

A november elején esedékes jelentős devizatörlesztések rendben megtörténtek, a jegybanknál levő Kincstári Egységes Számláról vásárolt az állam devizát, ebből került sor a törlesztésre - jelezte a november 12-én esedékes, közel 670 millió eurónyi fizetési kötelezettséggel összefüggő kérdésre válaszolva Banai Péter Benő.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.