2012. november. 09. 18:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 09. 18:42 Gazdaság

Nem tudta fizetni jelzáloghitelét, kiugrott a harmadikról

Öngyilkos lett pénteken egy spanyol nő, akit ki akartak lakoltatni, mert nem tudta fizetni jelzáloghitelét - közölte a spanyol belügyminisztérium. A tragédia az észak-spanyolországi Bilbao egyik külvárosában történt. Az 53 éves nő egy helyi buszgarázsban dolgozott. Amikor meglátta a végrehajtókat, kiugrott harmadik emeleti lakása erkélyéről.

Juan Carlos Mediavilla helyi bíró újságíróknak azt mondta: változtatni kell a jelzáloghitelekkel kapcsolatos törvényeken, hogy megakadályozzák az ilyen eseteket.

Spanyolországban ez már a második olyan eset volt, amikor valaki a kilakoltatás helyett a halált választotta. Október végén egy 53 éves férfit holtan találtak granadai háza udvarán a kilakoltatására érkező végrehajtók. Egy nappal később egy másik, ugyancsak 53 éves, négy éve munkanélküli férfi Burjassotban kiugrott a lakása ablakán, de túlélte a zuhanást, még kórházban ápolják.

Spanyolországban kilakoltatják a jelzáloghiteleseket, ha nem tudnak törleszteni, de utána is kötelesek megfizetni hátralékukat. 2008 óta 350 ezer ember került ebbe a helyzetbe, és a madridi kormány adatai szerint naponta 500 kilakoltatást hajtanak végre.

Mariano Rajoy miniszterelnök kormánya változtatni akar ezen a helyzeten. "Meg kell találnunk a leghatékonyabb módját annak, hogy enyhítsünk az otthonukat elveszítő emberek helyzetén" – mondta pár napja Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy a reformokat nem lehet tovább halogatni.

Szakértők szerint belátható időn belül nem várható javulás az ingatlanpiacon. A kormány előrejelzése szerint a recesszióban lévő gazdaság 2014-ig nem fog növekedni. A munkanélküliségi ráta most 25 százalékos Spanyolországban.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.