Tavaly közel százezren látogattak el a Csabai Kolbászfesztivál rendezvényeire és ugyanennyi vendéget várnak az idén is – mondta el a hvg.hu-nak Hégely Sándor fesztiváligazgató. Mindez annak ismeretében különösen elismerésre méltó, hogy Békéscsaba távol fekszik Budapesttől, közúti elérhetősége sok kívánni valót hagy maga után. Valahogy a rendezvény mégis az ország három leglátogatottabb gasztronómiai fesztiválja közé verekedte magát.
A kolbászfesztivál ötlete Ambrus Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár korábbi igazgatójának fejéből pattant ki még 1996-ban. Ambrusnak az eredeti szakmájában elért reputációját mutatja, hogy éveken át ő töltötte be a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöki tisztét. Az első fesztivált 1997 októberében rendezték meg, akkor is a hónap második felében, ami Békéscsabán és annak környékén a disznóvágás-szezon kezdési időpontja.
A százezres látogatószám azóta regisztrálható pontosabban, mióta tavaly elkerülhetetlenné vált, hogy belépőt szedjenek. A négynapos rendezvényre minden nap déltől szednek belépőt, így az értékesített jegyek sem adnak teljesen pontos képet a látogatottságról. A szervezők azonban mérőszámnak tekintik a szombaton tízkor kezdődő kolbászgyúráson résztvevő csapatok számát is, ami idén ötszázharminc asztal (!) mellett zajlik majd. Minthogy a csapatok létszáma tíz-tizenkét fő körül alakul, kizárólag e versenyen ötezernél is többen vesznek részt.
Távol és mégis közel
A Csabai Kolbászfesztivál látogatóinak 60 százaléka – egy nemrégiben elkészült felmérés szerint – száz kilométernél messzebbről érkezik, a vendégek tíz százaléka pedig külföldről. A határ közelsége magyarázza a Romániából érkező vendégsereget, míg az ideérkezők másik nagy csoportját a szlovákok jelentik. Ez utóbbi sem meglepő, hiszen Békéscsaba a hazai szlovákság egyik fellegvára. A vendégforgalom nagyságát érzékelteti az is, hogy Békéscsaba ötven kilométeres vonzáskörzetében valamennyi szálláshely megtelik a fesztivál ideje alatt. Még ennél is mellbevágóbb – árulta el Hégely Sándor –, hogy a csabai fesztivál időpontjára utoljára májusban lehetett szállást foglalni a helyi és környékbeli szállodákban és panziókban.
Érdekes módon a Csabai Kolbászfesztivál hasznának jelentős része a szomszédos Gyulán csapódik le, mert a megyei kereskedelmi szálláshelyek közel kétharmada itt található. A fesztiváligazgató szerint nagyon hiányzik Békéscsabáról egy négycsillagos szálloda, amiből a szomszédos Gyulán az elmúlt évek intenzív fejlesztéseinek köszönhetően négy is van.
Hol folyik a kolbász? |
A Csabai Kolbászfesztivál tizenhat éves történetében egyszer váltott helyszínt. Hosszú évek óta a helyi sportcsarnok és annak környéke ad otthont a négynapos eseménynek, ahol hat hektáros területen, ezen belül tizenötezer négyzetméteren fedett helyen (sportcsarnok, rendezvénysátrak) fogadják a látogatókat. A fesztivált a helyi önkormányzat annyiban támogatja, hogy a területfoglalásért nem kérnek pénzt. Korábban a helyhatóság pénzzel is segítette a rendezvényt, mára ez megszűnt. |
A fesztivál vendégforgalmát színesíti, hogy a városból elszármazottak ekkora időzítik a hazatérésüket, így egyfajta találkozási ponttá is vált ebben az értelemben a gasztronómiai esemény.
Az egyetlen pályázati lehetőség, amit idén igénybe tudott venni a fesztivált rendező társaság, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kiírása volt. A fesztivál kulturális kísérőprogramjait tavaly ötmillió, az idén tizenötmillió forinttal támogatja az NKA, ami bár jelentős összeg, mégis töredéke a Csabai Kolbászfesztivál idén 100 millió forintos költségvetésének.
A fesztivál mindig is ügyelt arra, hogy magasan jegyzett fellépőket hozzanak Békéscsabára, az idén a programra tizenötmillió forinttal többet fordítottak, mint 2011-ben. A hosszú hétvégén - csütörtöktől vasárnap estig - fellép Geszti Péter és a Gringo Sztár, a Magna Cum Laude, a Quimby, Lajkó Félix, a Budapest Bár, de a fesztivál területére települ a budapesti Csodák Palotája is.
A rendezvény népszerűségét jelezte, hogy 2001-ben miniszterelnökként Orbán Viktor is beszállt a kolbászgyúrásba, de járt a fesztiválon Torgyán József, Dávid Ibolya és Faludy György költő, sportolók sokasága mellett. Az idén a legmagasabb rangú vendég Ausztrália budapesti nagykövete lesz, aki mellett Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus visszajáró vendégként ugyancsak hódol a kulináris élvezeteknek.
A fesztiváligazgató azt várja, hogy az erős brandre alapozva a látogatottság rövid időn belül eléri a százötvenezret. A Hégely Sándor vezette helyi befektetőcsoport néhány éve Ambrus Zoltántól vásárolta meg a Csabai Rendezvényszervező és Kulturális Kft-t, amely kizárólagosan birtokolja a Csabai Kolbászfesztivál rendezési jogát. A felek üzleti titokként kezelték a vételárat. Hégely Sándor a megyeszékhelyen működő, Skodákat forgalmazó Csaba Autóház Kft. tulajdonosa.
Receptek a sikerességre
A csabai fesztivál sikerességének bizonyára sok összetevője lehet. A helyi kolbászkészítés olyan tradicionális tevékenység és egyben élő hagyomány, ami biztos alapokat nyújt a rendezvényhez. A másik a résztvevők aktív bevonása. A szombati kolbászgyúró verseny mellett része a fesztiválnak a száraz kolbászok versenye, a töltöttkáposzta-főző verseny és a bemutató jellegű disznóvágás. A kínálatot a bor- és pálinkavásár, valamint bemutatók teszik teljessé.
A fesztivál sikeréhez sokat hozzátesz a helyiek vendégszeretete, amitől egészen különleges atmoszférájú eseménnyé válik ez a négy csabai nap. Az 1998 januárja óta egyesületi formában működő Csabai Kolbászklub is ápolja a kolbászkészítés helyi hagyományait: nincs nehéz dolga, szinte valamennyi békéscsabai családban vágnak disznót.
Az esemény sikerességének egyik jele az is, hogy a héten hackertámadás érte a fesztivál honlapját.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.