2012. augusztus. 29. 20:31 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 29. 20:27 Gazdaság

Hivatalosan bejelentette leépítési szándékát a Dunaferr

Csoportos leépítési szándékot jelentett be augusztus 21-én az ISD Dunaferr Zrt. a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központnál, ebben 221 fő elküldésének tervét jelezték a Lőrinci Meleghengermű tevékenységének megszüntetése miatt - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) szerdán.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint a bejelentést megelőzően, augusztus 16-án a kormányhivatal már felvette a kapcsolatot a munkáltató képviselőjével, egyeztették a szükséges lépéseket, a munkaügyi központ által nyújtott lehetőségeket. A BFKH közleményében hangsúlyozza: a munkaügyi központ a munkavállalók számára csoportos és személyes tájékoztatással áll majd rendelkezésre, ismertetik az igénybe vehető szolgáltatásokat, támogatásokat.

Megkezdődött a hasonló ágazatban működő potenciális munkaadók megkeresése, közöttük már van olyan cég, amely előzetesen jelezte, várhatóan 18-20 fő foglalkoztatását szívesen vállalja - közölte a BFKH. A közleményben szerepel, hogy szeptember 13-án és október 11-én a kormányhivatal, október 27-én pedig a munkaügyi szervezet külföldi munkavállalást segítő szervezete, az EURES állásbörzét tart a fővárosban, ahol hazai és nemzetközi munkáltatók lesznek jelen, és nagy számban kínálják állásaikat.

A felmondási idő alatt elhelyezkedni nem tudó munkavállalóknak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központja által nyújtott teljes szolgáltatási, támogatási paletta továbbra is rendelkezésre áll majd - írja közleményében a BFKH.

Az ISD Dunaferr cégcsoport kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy 5 ezer 300 munkavállalót foglalkoztató cégcsoport a fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerül a Lőrinci Meleghengermű bezárására, valamint szigorú költségtakarékossági programjának folytatása mellett az év végéig összesen 800 dolgozója elbocsátására. 

Várkonyi Zsolt szerint a Lőrinci Meleghengermű vesztesége az év első felében elérte az ötmillió dollárt (1,1 milliárd forintot), s a helyzet javulásának nincsenek jelei. A veszteség objektív oka egyebek között az, hogy az acélpiacon rendkívül alacsonyak a termékárak, elhasználódtak a gyártómű berendezései, továbbá magasak a költségek. 

A kommunikációs vezető elmondta, hogy a létszámleépítést a magyar jogszabályok és a kollektív szerződés alapján folytatják le, a tervezett lépésről már értesítették az állami hatóságokat.

Megtervezték a termeléshez közvetlenül nem kapcsolódó tevékenységek kiszervezését is. Egyelőre a tolmácsolási és fordítási szolgáltatások, a kisteherautós üzemen belüli szállítások, a létesítményi tűzoltóság és a PR-tevékenység átadását tervezik külső vállalkozónak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?