Ma kiderül, mennyivel nőttek az árak a múlt hónapban
A fogyasztói árak júliusi alakulását teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júniusban a fogyasztói árak 5,6 százalékkal voltak magasabbak a KSH adatai szerint, mint egy évvel korábban. Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint az infláció éves üteme nem sokat változott a múlt hónapban.
Idén májushoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek az év hatodik hónapjában, emelkedett a dohányáruk és a szolgáltatások ára, míg az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek ára csökkent.
Tavaly júliusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek havi, és 3,1 százalékkal nőttek éves összehasonlításban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.