Rábólintottak a spanyol segélycsomagra
Jóváhagyták pénteken az euróövezeti országok pénzügyminiszterei azt a hitelprogramot, amelynek alapján Spanyolország 100 milliárd euróig terjedő nemzetközi támogatást kap bankágazatának konszolidálására.
Telefonos tanácskozásuk után Brüsszelben kiadott közleményükben a miniszterek azt is megerősítették, hogy az euróövezeti stabilitási mechanizmus keretéből már ebben a hónapban elkülönítenek 30 milliárd eurót, amelyet váratlan és sürgős forrásszükséglet esetén azonnal fel is lehet használni. A hitelek átlagos lejárata 12,5 év, maximális lejárata 15 év. A program pontos összegét csak később véglegesítik a spanyol bankszektor teljes átvilágításának befejeztével.
A közlemény szerint a Spanyolországnak nyújtott támogatás révén az ország bankágazata ismét stabil lesz, ez pedig szükséges ahhoz, hogy garantálják az euróövezet egészének stabilitását. Jelezték: ez utóbbival az Európai Központi Bank, az Európai Bankhatóság (EBA) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapításai is egybecsengenek.
A forrásokat a bankok szerkezetváltásának irányításával megbízott spanyol kormányügynökség kapja, és osztja szét az érintett pénzintézetek között. A támogatás kezeléséért a kormány marad a kizárólagos felelős.
A miniszterek megerősítették azt is, hogy a támogatási programban a hitelek felhasználását a pénzügyi szektorra vonatkozó feltételekhez kötik. A feltételek között szerepel az uniós állami támogatási szabályok betartása, az egész bankágazatot érintő szerkezeti reform (annak részeként a problémás bankvagyon leválasztása), valamint a bankszektor ellenőrzésének és szabályozásának szigorítása.
A pénzügyminiszterek biztosnak mondták magukat abban is, hogy Spanyolország teljesíti a túlzott államháztartási hiány miatt indított uniós eljárás keretében tett vállalásait, illetve korrigálja az uniós gazdasági koordinációs mechanizmus jegyében feltárt makrogazdasági egyensúlyhiányt. Ezeket folyamatosan ellenőrzik - derül ki a közleményből. Madridnak 2014-re kell a hiányát a GDP-hez mért 3 százalékos uniós hiányhatár alá szorítania.
Külön nyilatkozott pénteken Olli Rehn pénzügyi biztos. Méltatta, hogy a megállapodás megnyitja az utat a spanyol pénzügyi ágazat nehézségeinek rendezéséhez, a bankok szükségesnek tartott feltőkésítéséhez. Hangoztatta: a támogatási program célja egyértelműen az, hogy Spanyolország egészséges, hatékonyan szabályozott és szigorúan ellenőrzött bankokkal rendelkezzen, és ezzel segítse a gazdasági növekedést.
Az euróövezeti miniszteri megbeszélésre a szigorellenes spanyolországi óriástüntetések másnapján kerül sor. Csütörtök este csak Madridban közel százezren vonultak az utcára, tiltakozva a kormány újabb megszorító intézkedései ellen.
Országszerte összesen több mint 80 településen tüntettek, miután a parlament jóváhagyta a következő két évre szóló, összesen 65 milliárd eurós takarékossági intézkedéseket, amelyek részeként felgyorsítják a nyugdíjkorhatár 65 évről 67 évre emelését, 18-ról 21 százalékra növelik az áfát, megvonják a közalkalmazottaktól a karácsonyi pluszpénzt, és csökkentik a munkanélküli segélyt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.