Szijjártó magabiztos: a magyar a követendő irány
Szijjártó Péter szerint Európában nemhogy elfogadott lett, hanem immár követendő a magyar példa.
Az európai bürokrácia természeténél fogva mindig lassabb, mint egy tagállam kormányzati döntéshozatala – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdaságért és külkapcsolatokért felelős államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában.
Az államtitkár arra is figyelmeztetett: uniós szinten ráadásul mindig ügyelni kell az óvatosságra, hogy az ügyekben konszenzus legyen. Ezzel párhuzamosan a nemzetállamoknak tenniük kell a dolgukat, nem várhatunk Európára. Ezért nekünk is előre kell menni, és olyan növekedési tervet kell készíteni, ami belevág abba a nyomvonalba, amit az Európai Unió követ – fogalmazott Szijjártó.
Ha megfigyeljük az Európai Unió gazdasági döntéseit – példaként említette a kohéziós források zárolásának feloldását, illetve a növekedési paktumról szóló döntést –, ezek mind-mind azt mutatják, hogy polgárjogot nyert Európában az a gazdaságpolitika, amelyet mi két éve folytatunk. Sőt, ez a követendő irány – tette egyértelművé. Beszélt arról is, hogy a válság szerinte azt mutatta meg, hogy csak azoknak szabad csatlakozni az eurózónához, akik a felkészültség maximális szintjén állnak.
Megismételte korábbi kijelentését, miszerint az Európai Unióban jelenleg háromfajta ország van: olyan, amelyiknek az államadósságát kell csökkentenie, olyan, amelynek a versenyképességét kell növelnie, és olyan, amelynek egyszerre kell ezt a kettőt tennie. "Utóbbi csoportba tartozik Magyarország. Ezért egy kétségtelenül sajátos gazdaságpolitikával indultunk neki a kormányzásnak 2010-ben. Ám a mostani uniós döntések, például a növekedési paktumról szóló, amelynek kapcsán mindenki azt hangoztatja, hogy az átlátható, tiszta költségvetési gazdálkodás, és a növekedést ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések nemhogy egymást kizáró, hanem egymás kiegészítői kell, hogy legyenek. Mi ezt csináljuk két éve, az átlátható költségvetés mellett egy tiszta, komoly növekedési programot indítottunk meg" – érvelt Szijjártó.
Az államtitkár hangsúlyozta: most sem szabad hezitálnunk, egy olyan növekedési tervet kell készítenünk, ami elsősorban arra fókuszál, hogy az adópolitikának a középpontját végre teljes mértékben levegye a munkáról, és áthelyezze a fogyasztásra. Brüsszelben világossá tették azt is: nem fogják engedni, hogy a rezsiköltségek elszaladjanak Magyarországon, bizonyos kereskedelempolitikai lépésekkel a magyar munkahelyteremtést szolgálják – tette hozzá Szijjártó. Ahogy fogalmazott: eddig is ez jelentette a sikert a kormány számára, és ezután is ez fogja.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.