MSZP: egyre több nyugdíjas él a létminimum alatt
A fogyasztóvédelmi stratégiában megfogalmazott célkitűzések között kiemelten szerepel az időskorúak fokozott védelmem, ezzel szemben az tapasztalhatjuk, hogy az idősek, a nyugdíjasok a társadalom kirekesztett csoportjává váltak - közölte Simon Gábor MSZP-s képviselő csütörtökön.
Mint Simon Gábor közleményében írja, pártja sajnálja, hogy a kormány pont azt a csoportot hagyta magára, akinek köszönheti az életét, akik egy országot építettek fel, amelyet "most a Fidesz az öncélú törekvéseikkel minél jobban igyekszik tönkre tenni".
A KSH legfrissebb adatai szerint az egytagú nyugdíjas háztartások létminimuma 75 547 forint volt, ez a tavalyi szinthez képest 6,6 százalékkal nőtt. A tényleges infláció azonban jóval meghaladja a tervezett mértéket, így a januári nyugdíjemelés sem volt megfelelő szintű - hívta fel a fogyelmet a politikus, aki szerint így a nyugdíjas társadalom újabb veszteségeket szenvedett el, hiába kommunikálja a nyugdíjak reálértékének megőrzését a kormány.
"Nem engedhetjük, hogy a csökkenő állami források vesztesei azok a védett csoportba tartozó emberek legyenek, akik már így is létminimum közelében vagy az alatt élnek" - szól a közlemény, amely szerint a kormány hibás gazdaságpolitikájának hatására csökken az életszínvonal, az emberek egyre kevesebbet vásárolnak, fogyasztanak, mindez pedig visszaveti a gazdasági növekedést is.
Tekintve, hogy az alacsony jövedelemviszony mellett az idősek is egyre kiszolgáltatottabbá válnak, az MSZP fontosnak tartja, hogy minél jobban védje az idősek érdekeit, illetve a többi védett csoportba tartozó érdekeit is.
Simon Gábor MSZP-s képviselő csütörtökön nyugdíjas szervezetekkel, az MSZP Nyugdíjas Tagozatával, és más érdekvédelmi csoportokkal találkozott, akiket a fogyasztóvédelmi bizottság elnökeként arról tájékoztatott, hogy a következő időszakban folyamatosan napirenden lesznek a védett csoportok által fontosnak tartott témák, vagyis a szociális intézményekben élő idősek jogai, a bentlakásos intézményekben élők fogyasztóvédelmi kérdései (az Arany Alkony Idősek Otthonának ügye kapcsán).
Mint közölte, az őszi ülésszakban pártja tervezi a közüzemi szolgáltatók számláival és ügyfélszolgálataik működésével kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdéseket, külön tekintettel a védett csoportokra, valamint a termékbemutatókkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi problémák újbóli napirendre vételét, a képvsielő pedig kezdeményezni fogja, hogy a stratégiában rögzített fogyasztóvédelmi oktatásokat terjesszék ki az időskorúak minél több információval való ellátására is.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.