Gazdaság MTI 2012. május. 16. 09:30

MN: már 73 gyanúsítottja van az adóhivatali vesztegetési ügynek

Záró szakaszához érkezett az adóhivatal eddigi legnagyobb vesztegetési ügyének felgöngyölítése, az adóhatóság székesfehérvári kirendeltségén 2008-2010 között folyt vesztegetéssorozatnak immár 73 gyanúsítottja van - írta a Magyar Nemzet szerdán.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a lapnak elmondta: jelenleg a büntetőeljárás dokumentumait rendezik össze, amit az iratismertetések követnek. A nyomozást várhatóan június közepéig befejezi a főügyészség. Az ügy 73 gyanúsítottjának negyede korábban az adóhatóság székesfehérvári kirendeltségén dolgozott, némelyikük vezető beosztásban, rajtuk kívül a gyanú szerint ügyvéd, könyvelő, számos cégvezető és magánszemély vett részt a bűncselekményekben. A szóvivő közölte azt is, hogy a vesztegetések egy több személyből álló, jól működő bűnszervezethez kapcsolhatók, amely szinte minden adóügyi probléma "elrendezését" vállalta. A vesztegetők a jogsértő kérések teljesítésért általában nyolcvanezertől ötmillió forintig terjedő összeget ígértek vagy adtak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.