Romániát ellenőrzik az IMF és az EU szakértői
Az ötödik felülvizsgálati látogatásra érkezett Romániába kedden a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége. Románia kötelezettségvállalásainak teljesítését ellenőrzik. Az Európai Bizottság és a Világbank szakértője is a delegáció tagja.
Románia 2011 tavaszán kötött kétéves elővigyázatossági hitelszerződést, amelynek értéke körülbelül 5 milliárd euró. Ennek a kölcsönnek a nagy részét, 3,6 milliárd eurót az IMF nyújtja, a másik részét az Európai Bizottság.
Tonny Lybek, az IMF Romániáért és Bulgáriáért felelős képviselője szerint a május 8-ig tartó felülvizsgálati látogatás idején a nemzetközi hitelezők a kormánnyal, a román központi bankkal, a pártokkal, a szakszervezetekkel, a munkáltatói érdekvédelmi szövetségekkel és a civil szervezetekkel folytatnak megbeszélést.
A tárgyalások egyik fő napirendi pontja a román állami vállalatok privatizációja lesz – írja a román sajtó. Az IMF korábban konkrét ütemtervet dolgozott ki a román hatóságokkal együtt arról, hogy melyek azok a veszteséget termelő vállalatok, amelyeknek privatizációja elengedhetetlen működésük hatékonyságának növelése érdekében.
Nemrég kudarcot vallott ugyanis a legnagyobb román állami rézbánya, a Cuprumin privatizációja, miután a bukaresti kormány nem tudott megállapodásra jutni a kanadai beruházóval. Az Oltchim vegyipari üzem többségi részvénycsomagjának az eladása még folyamatban van, egyelőre négy érdeklődő befektető nyújtotta be vásárlási ajánlatát. A román kormánynak egyedül a villamosenergia-hálózatot működtető és kezelő Transelectrica 15 százalékos részvénycsomagját sikerült értékesítenie március végén a bukaresti értéktőzsdén.
A román hatóságok abban is megállapodtak a nemzetközi hitelezőkkel, hogy pályázat útján a versenyszférából érkező személyeket neveznek ki az állami vállalatok élére, de ez a folyamat is késik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.