Már biztos, hogy rekordáron kél el az első hazai Mercedes-Benz B-osztályos autó, az aukcióra bocsátott járműért - félidőben - 8,5 milliós a nyerőnek látszó licit.
Meglehetősen nagy a jövés-menés a Vaterán, ahol licitálni lehet az első, Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztályú személyautóra. Az április 1-től tartó árverésről már a félidőben kiderült, hogy ez lesz a Vatera eddigi legsikeresebb jótékonysági aukciója. Az április 21-ig tartó licit teljes bevételét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlja fel a Mercedes-Benz.
Az aukciós portál közleménye szerint a licit népszerűségére jellemző, hogy a Jupiter-vörös Mercedes-Benzre a mai napig 194 licit érkezett, illetve közel 25 ezer felhasználó látogatott el az árverés honlapjára. Az aktív licitálóknak köszönhetően az április 21-ig tartó árverés – a jelenlegi 8,5 millió forintos vezető ajánlattal – már félidejében megdöntötte az eddigi vaterás jótékonysági aukciók rekordját. A Vaterán a korábbi „csúcstartó” a 2010 nyarán megrendezett „Jéggel a víz ellen” árveréssorozat volt, amikor jégkorong-relikviákból több mint 2,5 millió forint folyt be az akkori árvízi mentésben részt vevő szendrődi tűzoltóknak.
A piactér 2008 óta szervez rendszeresen kiemelt karitatív aukciókat. Eddig összesen több mint 50 jótékonysági aukció futott a portálon, amelyekből mintegy 21 millió forint gyűlt össze a támogatott szervezetek számára.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.