Gazdaság MTI 2012. március. 22. 15:50

Lemondott az atomról Bulgária

Bulgária végérvényesen lemondott arról, hogy megépítse a belenei atomerőművet, az ország második nukleáris erőművét. Az első viszont alig harmadkapacitáson működik.

Szimeon Djankov bolgár pénzügyminiszter csütörtökön jelezte: a kormány jövő heti ülése után a hivatalos bejelentésre is kerül sor. Miután Bulgária többször elhalasztotta a belenei atomerőmű két blokkjának megépítéséről szóló végleges megállapodást Oroszországgal, Szófia azt javasolta, hogy a vonjanak be  más, nyugati energiaipari cégeket is. Múlt héten Cvetan Cvetanov bolgár miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter még azt mondta: nem képzelhető el, hogy egy 8 milliárd eurós üzletet egyetlen, orosz cég részvételével, nyugati vállalatok bevonása nélkül kössenek meg.

A belenei atomerőmű építésével kapcsolatos tendert 2005-ben hirdették meg, a pályázatot az orosz Atomstroyexport nyerte meg. A bolgár elektromos művek (NEK) és az Atomstroyexport 2006. november 29-én írta alá az atomerőmű építéséről szóló előzetes megállapodást. Ezt 2011. júniusában három hónappal meghosszabbították. Tavaly szeptember végén pedig arról született megállapodás, hogy 2012. március 31-ig meghosszabbítják az atomerőmű építésével kapcsolatos egyeztetések határidejét. A tervek eddig arról szóltak, hogy Belenében két, egyenként ezer megawatt kapacitású orosz gyártmányú VVER reaktort szerelnének fel. Az atomerőmű ügye már a 80-as évek óta húzódik, a beruházást a 90-es évek elején leállították pénzhiány, illetve környezetvédők tiltakozása miatt, majd később az építés folytatásáról döntöttek.

[a kép illusztráció]
Túry Gergely
Bulgária első atomerőműve Kozlodujban van. Ott már csak két reaktor működik a korábbi hatból, mivel a bolgár kormány négyet leállított az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeként. A jelenleg még üzemelő ötös és hatos blokk az ország villamosenergia-szükségletének a harmadát elégíti ki.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.