A következő két évben lassul a lengyel gazdaság növekedési üteme, az idén 3 százalékkal, jövőre pedig 2,3 százalékkal bővül a GDP - írja hétfőn közzétett prognózisában a lengyel jegybank.
Tavaly az elemzői várakozásokat némileg meghaladó, 4,3 százalékos növekedést ért el a lengyel gazdaság. A lassulás oka, hogy a munkaerőpiac gyengélkedése és a foglalkoztatottság szűkülése miatt csökkennek az elkölthető jövedelmek, és kevesebb impulzust kap a gazdaság az exportpiacoktól is.
A magánfogyasztás az idén 2,3 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal bővül. A beruházások ebben az évben 1,2 százalékkal emelkednek, 2013-ban azonban már 4,3 százalékkal bővülnek. A jegybank prognózisa szerint az infláció idén 4,1 százalék, 2013-ban pedig 2,9 százalék lesz. 2011 decemberében éves szinten 4,6 százalék volt az áremelkedés üteme.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.