Maradhat a 7 százalékos alapkamat
A monetáris tanács jövő keddi kamatdöntő ülésén változatlanul 7 százalékon hagyja majd a jegybanki alapkamatot a Reuters csütörtökön kiadott felmérésében részt vevő valamennyi elemző szerint.
A megkérdezett 28 elemző év végére adott prognózisa szerint a kamat 6,5 százalékra csökken, majd 2013 decemberére tovább esik, 6 százalékra. A kérdésre választ adó elemzők mindegyike arra számít, hogy eredményesen zárulnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kezdeményezett hiteltárgyalások, de a befejezés időpontja március és július között szóródik.
Az idei átlagos infláció az elemzői konszenzus szerint 5,2 százalék lesz (januárban a 12 havi infláció 5,5 százalék volt), az év végére a fogyasztói árak 4,65 százalékkal haladják majd meg a 2011. decemberit, míg 2013 végére 3,25 százalékra esnek, megközelítve az MNB által kitűzött 3 százalékos inflációs célt.
A 2012-re vonatkozó gazdasági növekedésre adott elemzői prognózis mínuszba váltott: a korábbi nulla növekedés helyett most mínusz 0,1 százalékos GDP-alakulást várnak, ami megegyezik az Európai Bizottság csütörtök délben kiadott legújabb növekedési előrejelzésével.
Jövőre a GDP 1,45 százalékkal nő, az elemzői vélemények itt is széles sávban mozognak: a legalacsonyabb növekedési prognózis 0,5, a legmagasabb 1,8 százalék.
A GDP-arányos államháztartási hiányra válaszoló 16 elemző átlagosan 3,1 százalékos deficitre számít 2012-ben, ami meghaladja a kormány által kitűzött 2,5 százalékos hiánycélt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.