Gazdaság hvg.hu 2012. február. 20. 11:45

Peep show-ra emlékeztetne az új nemzeti dohánybolt

Bár Lázár Jánosnak a trafiktörvényhez benyújtott zárószavazás előtti módosítója látszólag kezeli mindazokat a kérdéseket, amiket az Európai Unió aggályosnak tarthat a törvénnyel kapcsolatban, az alkotmányügyi bizottság mégis elhalasztaná a zárószavazást.

Elképzelhető, hogy ismét elhalasztják a dohány-kiskereskedelmet állami kézbe adó törvényjavaslat országgyűlési zárószavazását - derült ki az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén. A grémium hétfőn - 19 igen szavazattal 5 nem ellenében - támogatta a Lázár János nevéhez fűződő zárószavazás előtti módosító javaslatot.

De aztán szót kért a fideszes Vas Imre, aki jelezte, a zárószavazás elhalasztását kérik. Arra hivatkozott, hogy a Fidesz szeretné kikérni az unió véleményét, amelytől függően akár további zárószavazás előtti módosító indítványokat is benyújthatnak.

Ne lehessen kívülről belátni

Pedig úgy tűnt, Lázár János módosítója pontot tesz a dohány-kiskereskedelem szabályozásáról szóló, decemberben benyújtott törvényjavaslat parlamenti kálváriájának végére. A módosító pontosítaná az üzlethelyiség paramétereit, ahol „kizárólag dohányterméket, illetve dohányterméket kiegészítő terméket vagy jogszabály által meghatározott terméket” lehet majd árulni. A szakboltnak más üzlettől elkülönült, önálló üzlethelyiségnek kell lennie.

Lázár János
Túry Gergely

A törvényjavaslat azt is előírja, hogy kívülről ne lehessen majd belátni, hogy bent mit árulnak, „csak az üzlethelyiségbe lépve”. Dohányfüstüvegfalat, feketére festett vagy kitapétázott kirakatokat kell majd elképzelnünk, amire talán kikerül majd a 18+ felirat is. És a beltartalmon túl a neve fogja majd megkülönböztetni a peep show-któl, mivel kötelezően nemzeti dohányboltnak kell majd hívni.

A Fidesz frakcióvezetője nem nagyon törődik azzal az aggodalommal, hogy ha csak dohányterméket lehet majd a boltban árulni, akkor miből él meg a kereskedő. A cigarettán ugyanis alacsony, 4-5 százalékos a kiskereskedelmi árrés, és a kereskedők azért is tartják, mert általában kapcsolódnak a megvételéhez egyéb vásárlások is. A módosító javaslat ugyan hagy egy kiskaput azzal, hogy „jogszabály által meghatározott terméket” is lehet majd árulni. De a javaslat betű szerint csak a 2000 főnél kisebb településeken engedi meg, hogy dohányárut más termékekkel közös helyiségben áruljanak.

Nemzeti Dohánykisker Zrt.

A dohány-kiskereskedelmi jogosultságot nyilvános pályázat útján értékesítené az állam, amely a pályázat lebonyolítására, a szerződések megkötésére száz százalékos állami tulajdonú részvénytársaságot alapít. A megkötendő koncessziós szerződés aláírásáig a jogosultságot a zrt. gyakorolná. Ezzel Lázár kivenné azt a szövegrészt, amely megengedné, hogy a társaság a koncesszió értékesítéséig a jogosultságot egy szolgáltatónak leossza: ez volt az a kitétel, amely mögött sokan az egyik, Fidesz-közelinek tartott élelmiszerlánc lobbiját látták.

Dohány-kiskereskedelmi tevékenységet egyéni vállalkozó vagy olyan társaság folytathat, melynek egyik tagja korlátlan felelősséggel tartozik a társaság működéséért. Annak érdekében, hogy ne sérüljenek uniós szabályok, a Lázár-módosító kivenné a javaslatból azt a pontosítást, amely leírta, hogy a vendéglátóhelyeken és a 2000 négyzetméternél nagyobb eladóterű üzletekben mikortól tiltanák a dohánytermékek forgalmazását.

A múlt héten sajtóértesülések szerint éppen amiatt halasztották el a törvényjavaslat zárószavazását, mert felmerült, hogy nem felel meg az uniós jogszabályoknak. Az indoklás viszont kiemeli, hogy a törvényjavaslat összhangban áll a mai európai gyakorlattal és a nemzetközi irányelvekkel. A piac korlátozását Lázár az Európai Bíróság gyakorlatában használt „közérdeken alapuló kényszerítő indokkal" (közgegészségügy, fogyasztók védelme) támasztja alá. Mivel a módosító javaslat kifejezetten az esetleges uniós kifogásokat próbálja kivédeni, furcsa, hogy újabb egyeztetések miatt csúszik a zárószavazás.

Dohányt a dohányboltból
Bánkuti András

Lázár szerint a dohánytermékekhez a fiatalkorúak indokolatlanul könnyen, szinte minden sarkon hozzáférhetnek, az eddigi jogszabályok erélytelennek bizonyultak, az ellenőrzés és bírság kockázata a megfelelő forgalmat bonyolító élelmiszerbolt számára pedig „kezelhető”. Az indoklásban foglaltak szerint az új törvény a forgalmazókat elrettenti attól, hogy fiatalkorúakat is kiszolgáljanak, miközben 7000 üzletben a fogyasztók még így is hozzájuthatnak majd legálisan a termékhez.

Lázár hasonló törvényekre példákat is hoz: így Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban, Görögországban és Spanyolországban is működik a dohánytermékek elárusítóhelyeinek érdemi korlátozása.

zöldhasú
Hirdetés