MNB-alelnök: igazolódni látszik a kamatemelés elvetése
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának "észben kell tartania" a forint erősödését és a piaci feszültségek enyhülését, amikor kamatdöntő ülést tart februárban - mondta Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban hétfőn.
A jegybanki szakember, aki a legutóbbi ülésen az elnökkel és a másik alelnökkel együtt alulmaradt kamatemelési javaslatával a tartásra szavazókkal szemben, elmondta: azért érveltek a kamatszint növelése mellett, mivel az támaszt adhatott volna a magyar eszközöknek, amíg a kormány lefolytatja a - potenciálisan elhúzódó és kockázatos - tárgyalási folyamatot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval.
Karvalits Ferenc szerint azok, akik tartás mellett érveltek, úgy ítélték meg, hogy a kormány elkötelezettsége a megállapodás mellett garancia arra, hogy létre is jön. Elmondta ugyanakkor, hogy az IMF/EU megállapodás, illetve a tárgyalási folyamat fontos, ám nem az egyetlen fontos része lesz a közeljövő döntéshozatalát befolyásoló tényezőknek. Jelezte, a külső kockázati tényezők, a belső gazdaság, ahogy az inflációs pálya alakulása is hatással lesz a kamatdöntésekre. A piacok mindazonáltal stabilizálódtak január óta - tette hozzá.
Kifejtette: a kötvényhozamok csökkentek, a forint tovább erősödött, és a jelenlegi 290 forint körüli szint azt jelenti, hogy már hosszabb ideje 300 forint alatt van az európai fizetőeszköz jegyzése. Részben ennek köszönhető, hogy a csereügyletek piacán korábban tapasztalt feszültségek is enyhültek - mondta a közgazdász. Úgy fogalmazott, "ezek általános javulást jeleznek a kockázati prémiumban, amit nyilvánvalóan észben kell tartanunk a következő, február végi kamatdöntő ülésen".
Az esetleges jövőbeli, sikeres megállapodás utáni kamatcsökkentésre vonatkozó kérdésre válaszolva abbéli véleményének adott hangot, hogy az ilyen kérdések megválaszolásához még túl sok a bizonytalan tényező, mind a belső, mind a külső trendeket figyelembe véve. A márciusi inflációs jelentés mindazonáltal megmutatja majd, hogy ezek a trendek mit tesznek lehetővé - tette hozzá.
Karvalits Ferenc a januári tartást értékelve elmondta: végső soron igazolódik a döntés, hiszen a piac kedvezően fogadta a lépést. "Visszatekintve, a tovább javuló külső kockázati környezet, illetve a kamattartás piaci fogadtatása együttesen azt mutatták, hogy a döntés fenntartható volt" - fogalmazott. "Mi, akik az emelésre szavaztunk, óvatosan próbáltunk előrehaladni, (...) aminek nyilván megvan az ára" - tette hozzá.
Az interjúban a nemzetközi hitelezőkkel való megállapodás nehézségeire hívta fel a figyelmet Karvalits Ferenc, aki ezt azzal indokolta, hogy az IMF bizonyítékát akarja majd látni annak, hogy Magyarország képes lesz gyorsabb hosszú távú növekedési ütemet elérni, és adósságát fenntartható pályára tudja állítani. "Látva az IMF javaslatait a négyes cikkely szerinti országjelentésben, és látva az EU elvárásait, úgy gondolom, hogy a megállapodást nagyon komoly gazdaságpolitikai egyeztetések és viták előzik majd meg" - mondta a jegybanki szakember.
Elmondta: a hosszú távú növekedési ütemnek kulcsfontosságú szerepe lesz a tárgyalások során. "Az IMF látni akarja azokat a strukturális intézkedéseket, amelyek megváltoztatják a kormány gazdaságpolitikájának irányát, és amelyek gyorsabb növekedési ütemet biztosítanak" - mondta az MNB alelnöke.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.