Átalakul Békéscsaba belvárosa
Megkezdődött a békéscsabai belváros felújításának első szakasza - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A város szívében, a Szent István téren többek között a műemléki környezet követelményeinek megfelelő lámpaoszlopokat helyeznek el, helyreállítják a Városháza és a város egyik legszebb polgárházának homlokzatát, valamint növényeket telepítenek, díszkutat és rózsakutat alakítanak ki - írta közleményében a tárca.
A városfejlesztési projektnek köszönhetően a történelmi főtér fő közlekedési útvonalból olyan reprezentatív közösségi térré alakulhat, amely a jövőben kulturális szolgáltatások, nagyobb tömegeket vonzó rendezvények helyszínéül is szolgálhat. A projekt teljes területén új csapadékvíz-elvezető rendszer épül ki, emellett az ivóvíz-vezetékek felújítását is tervezik - írja a tárca.
Az 1,9 milliárd forintos projekt költségeinek több mint a felét az Új Széchenyi Terv forrásai fedezik.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.