Index: meghosszabbítanák az árfolyamrögzítést
A kormány várhatóan 2017. június 30-ig kitolja a kibővített árfolyamrögzítést - írja az Index a kormány szerdai ülésére készített törvénytervezetre hivatkozva.
A bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően elkészült és szerdán a kormány elé is kerülhet a kibővített árfolyamrögzítésről szóló törvénytervezet - írja az Index. A javaslat szerint az árfolyamrögzítés nem 2016 végéig, hanem 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig élhet, ha a kormány rábólint a törvénytervezetre.
A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott javaslat ezt azzal indokolja, hogy az új gyűjtőszámlahitel-szerződések megkötésére legkorábban áprilistól kerülhet sor, ezért az eredeti határidőig csak négy és fél év lenne hátra. A tervezetben az áll, hogy a hosszabbítást a bankszövetség támogatta - teszi hozzá az Index.
Újdonság, hogy a lízingesek is segítséget kaphatnak, de jelen állás szerint a devizában törlesztő devizahitelesek nem. A kabinet számításai szerint az árfolyamrögzítéssel az átlagos adós 59 ezres törlesztője 41 ezer forintra csökkenhet. A kedvezményes törlesztésre áprilistól idén év végéig lehet bejelentkezni.
A közszféra dolgozóit a bankok soron kívül bírálják el és egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak az államtól július 1-ig, ami 10 milliárdos költségvetési kiadást jelent. A dokumentum szerint az árfolyamrögzítés 60 hónapja alatt a 300-450 ezer érintett kamattámogatása 103-154 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.