Gazdaság MTI 2012. február. 07. 13:53

A Malév-utasok jogait vizsgálja a fogyasztóvédelmi bizottság

A Malév menetrendszerinti járatainak leállásával kapcsolatos fogyasztóvédelmi kérdések rendezéséről tájékozódik a törvényhozás tavaszi ülésszakának első napján, jövő hétfőn tartandó ülésén az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottsága.

A parlamenti honlapon szereplő bizottsági meghívó szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Malév, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az Európai Fogyasztói Központ Magyarország, a Magyar Utazásszervezők Szövetsége, a Magyar Bankszövetség, valamint fogyasztóvédő civil szervezetek képviselőit hallgatják meg az ülésen.

"Amikor péntek reggel hat órakor leállt a Malév, még több mint 750 ezer utas rendelkezett érvényes foglalással. A cégvezetés korábban azt ígérte, senki nem járhat rosszul egy esetleges csőd miatt. Most mégis káosz van" - indokolta keddi közleményében a testületi ülés összehívását Simon Gábor (MSZP), a bizottság elnöke. A közlekedésért felelős uniós biztos szóvivője a napokban világossá tette, hogy a kártérítés jogi úton történő érvényesítésére - különösen  az interneten vásárolt jegyek esetében - a gyakorlatban jelenleg nincs garancia - tette hozzá.

A bizottság elnöke szerint számos utasigény sem a napokban kiadott kormányrendelet, sem pedig a hazai és uniós jogszabályok alapján nincs egyértelműen rendezve, ezért ha kell, akár jogszabály-módosításokkal is, de minél előbb meg kell oldani a kialakult helyzetet.

Nagyítás-fotógalériánk a Malév történetéről - kattintson a képre!
Fazekas István
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.