Gazdaság MTI 2012. január. 16. 13:59

Száz dolláros szinten tartnák az olajárat a szaúdiak

A szaúdi olajügyi miniszter azt mondta, hogy a királyság 100 dollár körüli szinten akarja stabilizálnia a nyersolaj árát. Ez komoly változás a korábbi szaúdi állásponthoz képest, amikor a 70-80 dollár közötti árszint "megfelelőnek számított".

Szaúd-Arábia gyakorlatilag azonnal képes napi mintegy 2 millió hordóval növelni a termelését - mondta Ali al-Naimi a CNN-nek az iráni olajexport biztonságával kapcsolatban. "Az ország néhány nap alatt 11,4-11,8 millió hordóra képes emelni a napi termelését" - mondta az olajügyi miniszter, aki szerint országa napi termelése jelenleg 9,4-9,8 millió hordó.

A termelésnek a  kétmillió hordón felül esetleg szükségessé váló további növeléséhez azonban már hosszabb időre lenne szükség, ez akár 90 napot is igénybe vehet - közölte a miniszter. A múlt év elejéig al-Naimi elfogadhatónak tartotta a 70-80 dollár közötti árszintet. Azóta azonban egyszer sem beszélt arról, hogy mi a királyság által preferált ár. A Perzsa-öböl menti ország 2008 novemberében állapította meg az előző 75 dolláros hordónkénti célárat.

AP / Nabil al-Jourani

Az "arab tavasz" hatására Szaúd-Arábia növelte szociális kiadásait, aminek a következtében most magasabb olajárra van szüksége, hogy egyensúlyban tartsa költségvetését. A Jadwa szaúdi beruházási cég szerint az arab világ legnagyobb gazdaságának 74 dolláros olajárra - 70 dollár körüli WTI árra és 78 dolláros Brent árra - van szüksége ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen az idei költségvetése. A tavalyi költségvetés kidolgozásakor 56 dolláros olajárat vettek alapul.

Röviddel 13.30 óra előtt a Brent ára 38 cent emelkedéssel 110,82 dolláron állt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.