IMF: nem engedünk, de nem is állunk fel az asztaltól
„Mi nem engedünk, nem kötünk kompromisszumot, de nem is állunk fel az asztaltól" - mondta Christine Lagarde, az IMF-vezérigazgatója a Magyarországgal folytatott tárgyalásokról a CNN-nek.
Christine Lagarde a Quest Means Business című műsorban pénteken hangsúlyozta, Magyarországgal kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, és ezt továbbra is fenn szeretnék tartani.
Lagarde azt mondta, már várja - az általa "pénzügyminiszternek" nevezett - Fellegi Tamás jövő heti látogatását és a tárgyalásokat, ezért nem bonyolódott találgatásokba.
Az IMF vezetője megemlítette a jegybanki függetlenség miatti aggályokat, de reményét fejezte ki, hogy a magyar hatóságok igyekeznek a vitás törvényeket összhangba hozni az uniós elvárásokkal, emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság megvizsgálja a kérdéses törvényeket. Lagarde azt mondta: az idő a lényeg, a jövő heti találkozó időzítése pedig tökéletesen megfelelő.
Fellegi Tamás, immáron tárca nélküli miniszter szerdán utazik Washingtonba, hogy folytassa az informális tárgyalásokat a valutaalappal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.