Gazdaság MTI 2011. november. 18. 18:10

BÉT: a piac az IMF-megállapodásra vár

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 340,12 pontos, 1,96 százalékos csökkenéssel, 17.030,14 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára mérséklődött az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: a csütörtöki óriási emelkedésből vett vissza kicsit a piac, egyedül a forint tudta folytatni az előző napi trendet, a részvénypiacnak ez nem sikerült. A nemzetközi hangulat inkább semleges volt, az amerikai piacon szerény plusz, a németen szerény mínusz volt, nem lehetett a segítségére számítani az emelkedés terén. Az OTP így is 3000 forint fölött tudott maradni; gyorsjelentése nem befolyásolta jelentősen az árakat, attól függetlenül, hogy lényegesen jobb lett a várakozásoknál.

Stiller Ákos

Sőre Balázs szerint a csütörtöki IMF-hír és a tegnapi mozgások zárása volt a mai nap. A piac most azt tapogatja, hogy az IMF megállapodás mikor jöhet létre, milyen feltételekkel, és mennyire lehet ez nekünk jó vagy rossz. Már nyilatkozott ez ügyben a Fitch, félig-meddig pozitívan, félig-meddig óvatosan; ők is megjegyezték, hogy a megállapodás még nincs tető alatt, de ha létrejön, az pozitív lesz, de ettől még maradnak kockázatok Magyarországgal szemben - mondta.

A Mol ára 395 forinttal, 2,15 százalékkal 18.005 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 2,10 százalékkal 3.030 forintra esett, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,19 százalékkal 500 forintra gyengült, forgalma 687,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 775 forinttal, 2,15 százalékkal 35.355 forintra csökkent a részvények forgalma 385,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 30,4 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,80 százalékkal 18.650 forintra csökkent. A BUMIX 1.375,20 ponton zárt pénteken, ez 13 pontos, 0,94 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.