Gazdaság MTI 2011. november. 17. 19:21

A válságban is milliárdokat költenek itthon karácsonyi édességre

A válság ellenére stabil a kereslet a karácsonyi szezonális édességek iránt. Így volt ez tavaly is, amikor a magyarok összesen körülbelül 7,5 milliárd forintot költöttek szaloncukorra és csokifigurákra.

A bizonytalan gazdasági környezet ellenére a gyártók továbbra is kiemelten figyelnek a minőségre, de fennáll a veszélye, hogy a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fordulnak – olvasható az Édességgyártók Szövetségének közleményében az induló szezon alkalmából.

A szövetség adatai szerint a 4-5 hétig tartó szezonban a magyarok a hungarikumnak számító szaloncukorból 4000 tonnányit vásároltak, tavaly majdnem 5 milliárd forintot költöttek erre.

A 2010. évi karácsonyi szezonban összesen 738 tonnányi figurás édességet vásároltak, 2,5 milliárd forint értékben. A legjelentősebb tétel ebből a klasszikus Mikulás figura, amelyből körülbelül 1,34 milliárd forint értékben vásároltak tavaly, 256 millió forintért pedig más üreges csokoládé figurákat, például a csoki díszeket. Növekszik az adventi kalendáriumok népszerűsége is, ebből 278 millió forint értékben fogyott tavaly. A figurás édességek fogyasztásának fele a karácsonyi szezonra esik.

MTI / Balaton József

A szövetség saját felméréseire hivatkozva rámutat: a vásárlások szerkezetében mind a szaloncukroknál, mind pedig a figurás édességeknél "minőségi változás" figyelhető meg. A statisztikák szerint a 2010 karácsonyán értékesített édességek mennyiségének 67 százaléka (494 tonna), értékének pedig már 84 százaléka (2,07 milliárd forint) valódi csokoládéból készült termék volt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.