Gazdaság MTI 2011. október. 27. 16:27

Jaksity: "ne álljunk letolt gatyával a következő válságban"

Lehet-e úgy csökkenteni az államadósságot, hogy közben a gazdaság növekedjen, ezt a dilemmát igyekeztek feloldani a Portfolio.hu által rendezett csütörtöki Budapesti Gazdasági Fórum költségvetéssel foglalkozó kerekasztalán, ahol jövőre Mellár Tamás nulla százalékos növekedést prognosztizált, Varga Mihály pedig a kormány által kitűzött 1,5 százalékot.

A rendezvényen az államadósság csökkentését nevezte meg a legfontosabb célnak Jaksity György, a Concorde Értékpapír igazgatóságának elnöke, aki szerint ez azért fontos, hogy "ne álljunk letolt gatyával a következő válságban".

Mellár Tamás egyetemi tanár, a KSH korábbi elnöke szerint az adósságcsökkentés nem gazdaságpolitikai koncepció, és ha az adósságcsökkentés kerül a gazdaságpolitika illetve a költségevetési politika középpontjába, akkor kialakul a stop-go, azaz takarékoskodni, majd növekedni politika, de az első két év stop-ja csak nem akar véget érni.

Ha a világgazdasági konjunktúra nem javul, akkor jövőre nulla százalékos gazdasági növekedés lesz Magyarországon - mondta Mellár Tamás, hozzátéve, hogy idén azért sikerül 1,5 százalékos GDP növekedést elérni, mert valójában az állam közel öt százalékos többletkeresletet teremtett azáltal, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyont elvonta. Mellár jelezte azt is, hogy az idei strukturális államháztartási hiány, az említett magánnyugdíj-pénztári akció miatt valójában 7 százalék lesz.

Oszkó Péter szerint nem áll ellentétben az adósságcsökkentés és a növekedés érdekében, de ez csak akkor valósítható meg, ha a kormány vállalja a népszerűtlen döntéseket. A volt pénzügyminiszter bírálta a jelenlegi kormány egykulcsos adórendszerét, szerinte nem kereslet ösztönző, hanem kínálat ösztönző gazdaságpolitikára van szükség, azaz például a kkv szektort kellene segíteni a rendelkezésre álló forrásokkal.

A devizahitelesek végtörlesztési akciója viszont éppen ezt gátolja, hiszen a bankok kevesebb forrást képesek mozgósítani a vállalkozások hitelezése érdekében - fogalmazott Oszkó Péter.

Varga Mihály szerint a gazdaság jövőre 1,5 százalékkal növekedhet, és megvalósulnak a Széll Kálmán Tervben rögzített célok. A Miniszterelnökség államtitkára az egykulcsos adó védelmében elmondta: hogy a lakosság zsebében maradó 500 milliárd forinttal nagyobb összeg segíti a fennálló hitelek törlesztését.

A kormány jónéhány év, vagy évtized óta halogatott és népszerűtlennek számító lépésre szánta el magát, ilyen a rokkantnyugdíj rendszer átalakítása, vagy a közmunkaprogram elindítása a segély helyett munkát program után - felelte Oszkó Péternek Varga Mihály, aki maga is ült a pénzügyminiszteri székben.

A Miniszterelnökség államtitkára arról is beszélt, hogy a közmunka program megmutatja, hogy a jelenleg 590 ezer munkanélküliből, hányan képesek munkát vállalni, s a kormány reményei szerint ez a szám már idén 200-300 ezer között lesz.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.