hvg.hu: Ma kezdődik az a brüsszeli EU-csúcs, melyen  Görögország finanszírozásán, a stabilitási pénzalap bővítésén, valamint egyes európai bankok megsegítésén kívül arról is döntenek, hogy milyen módon hangolják össze az egyes tagállamok gazdasági kormányzását. (A beszélgetés szerda délelőtt készült, így ekkor még nem lehetett tudni, hogy az állam- és kormányfők miben állapodnak meg. – szerk.) A jövő pénzügyminiszterének mekkora mozgástere lehet majd?

Oszkó Péter: Még nem tudjuk, mi lesz az EU-csúcs eredménye, de én drukkolok, hogy legyen érdemi előrelépés. Mindenki számára fontos megérteni, hogy a jelenlegi döntéshozatal lassúsága és kiszámíthatatlansága rengeteg pénzbe kerül az országoknak és az egyes állampolgároknak. Az, hogy ilyen magas kamatokat kell fizetni, és ilyen bizonytalan az árfolyam, jelentős részben azzal magyarázható, hogy az EU válságreagáló képessége borzasztóan hiányos. Egy pénzügyminiszter mozgástere nem attól lesz kevesebb, mert egy döntésképes uniós intézményrendszer alakul ki. A közös uniós döntéshozatal olyan tekintetben korlátozná az egyes országok döntéshozatalát, ahogyan azoknak már egyébként is önkorlátozónak kellene lenniük. Ha nem csinálnák meg egyes tagországokban azokat a butaságokat, amiért az uniónak egységes korlátokat kell bevezetnie, kevésbé lenne kockázatos a teljes uniós térség, és ezáltal könnyebben is lenne finanszírozható. Egyébként sem gondolom, hogy azt a mozgásteret, ami abból fakad, hogy egy ország irracionális módon vállal kockázatokat és átláthatatlan módon folytat költségvetési gazdálkodást, valaha is ki kellene használni.

hvg.hu: Orbán úgy fogalmazott a hétfői parlamenti felszólalásában, hogy Magyarország az unióval szemben azért van előnyösebb helyzetben, mert itt stabilabb a politikai hatalom, ezáltal gyorsabban tud reagálni, döntéseket hozni. Mennyire lehetünk gyorsnaszád az EU lassú tengerjárójához képest?

O. P.: Azok lehetünk. De egy olyan viharban, amikor tízméteres hullámok vannak, lehet, hogy a tengerjáró hajó fennmarad a víz felszínén, a gyorsnaszád pedig – manőverezzen bármilyen gyorsan – könnyebben elsüllyed. Ráadásul egy fordulékony hajót könnyebb sziklának is vinni, ha valaki nem ért eléggé az irányításához.

Stiller Ákos

hvg.hu: Orbán azzal is üzent a kritikusoknak, hogy az országnak nem szabad feladnia a versenyelőnyét, ami az alacsony adókulcsokból fakad.

O. P.: Erre én azt tudom mondani, hogy a napokban jött ki a Világbank éves Doing Business versenyképességi rangsora, melyben Magyarország öt hellyel hátrébb szorult, alapvetően az adórendszerünk átalakítása miatt (Ezzel az 51. helyen állunk, különösen a magas adóköltségek és a befektetők védelme miatt kapott rossz pontszámok következtében - szerk.). Az egykulcsos adó alapvető összefüggések meg nem értésének remek példája. A munkaerőköltség ugyebár versenyképességi kérdés. Az egykulcsos adó jelen formában történő bevezetése hátrányos irányba tolja a munkaerőköltséget, mert abban a szegmensben, ahol foglalkoztatási problémáink vannak, ott ez a költség emelkedik. A minimálbér-emeléssel és az adójóváírás kivezetésével lényegében ugyanez a helyzet. És abban a szegmensben is csak jövedelemtöbbletet okoz, ahol foglalkoztatottsági problémáink egyáltalán nem voltak, de a munkaerőköltséget ott sem csökkenti.

hvg.hu: Azzal egyet tud érteni, hogy az orbáni gazdaságpolitikában, illetve inkább csak kommunikációjában az adósságcsökkentés kiemelt helyen áll?

O. P.: Azt, hogy az államadósságot fenntartható pályára kell állítani, egy helyes problémafelismerés, ezt sokszor elmondtam. De ennek borzasztó egyszerű a módja: a költségvetés kiadási oldalát kell olyan szinten tartani, amit az ország megengedhet magának. Ilyen típusú kiadáscsökkentés a Bajnai-kormány alatt ezermilliárd forintos méretben volt. Ezek politikailag népszerűtlen intézkedések, de felvállalható konfliktusok. Azóta a költségvetés kiadási oldalát illetően csak ígértetek hangzottak el, érdemi eredményeket nem láttunk, az adórendszer követhetetlen ráncigálásából fakadó költségvetési egyenlegromlást pedig a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása fedezte átmenetileg. Valójában államadósság-csökkentés is kizárólag a megörökölt tartalékokból és a pénztári vagyonból történik, miközben a szerencsétlen költségvetési gazdálkodás és a hitelét vesztett gazdaságpolitika következtében kialakult forintgyengülés miatt az adósságállomány szinte azonnal vissza is nőtt. A tartós adósságcsökkentést szolgáló érdemi kiadáscsökkentést és valós egyenlegjavító intézkedéseket tehát utoljára továbbra is a Bajnai-kormány tett.

hvg.hu: Ezekről aztán kiderültek, hogy nem elegendők.

O. P.: Valójában azért, mert az Orbán-kormány felborogatta a költségvetést az adórendszer átalakításával. Az élet ehhez képest viszonylag egyszerű lett volna: nem kellett volna ennyi bevételt kiengedni, nem kellett volna olyan adórendszert csinálni, ami növekedési előnnyel nem jár, de óriási nyomás alá helyezi a költségvetési egyenleget. Jövőre mindezt már nem fedi el az államosított nyugdíjpénztári vagyon, megfelelő tempójú kiadáscsökkentésre azonban továbbra sem került sor, ezért a 2012-es költségvetés struktúrája nagyon rossz és rendkívül nagy mértékű adóemelést tartalmaz. Ehelyett a kormány ráért volna a ciklus végén egykulcsos adót bevezetni, persze azt sem a jelenlegi paraméterekkel kellett volna tennie, és lehetőleg akkor, amikor van már rá költségvetési mozgástér. S ehhez persze rögtön a választások után a költségvetési kiadások körében kellett volna olyan átalakításokat végezni, melynek révén nem csak tartható lett volna a költségvetési egyensúly és az adósságpálya, hanem mozgástér is teremthető lett volna egy lényegesen átgondoltabb, a növekedés és a versenyképességet jóval nagyobb arányban javító adócsökkentésre. Ezzel szemben az a gazdaságpolitika, ami hamis módon egyszerre panaszkodott csontvázakra és megörökölt csődhelyzetre, miközben saját magát is rögtön megcáfolva kiadáscsökkentés helyett lényegében azonnal egy rossz szerkezetű adócsökkentésbe fogott, nem csak a pénzpiacokból váltott ki negatív reakciókat, de saját magát is csapdahelyzetbe kergette.

hvg.hu: Már Reformszövetségesként is azt mondta, hogy a legnagyobb megtakarítási lehetőség az önkormányzati rendszer, a közösségi közlekedés, a szociális ellátórendszer és az állami kiadások lefaragásában van. Ezeket a területeket nevezte meg az Orbán-kormány is a Széll Kálmán-tervben. És ha fairek akarunk lenni, akkor nyilván olyan nagy rendszerek átalakítása, mint az önkormányzatok, nem megy egyik napról a másikra.

O. P.: A Bajnai-kormánynak összesen volt egy éve, és ezalatt csinált ezermilliárdos megtakarítást. Alapvetően a szociális rendszerben, jórészt lakossági jóléti juttatásokból, ahol a legnagyobb volt a túlköltésünk régiós összehasonlításban, és ahol puszta szabályozói eszközökkel is jelentős megtakarítást lehetett elérni. Az intézményi rendszerek gazdálkodásában megtakarítást elérni valóban hosszabb távú munka, de ha nincs felborogatva az adópolitika és a költségvetési pálya, akkor alig több mint százmilliárdos megtakarítással tartható lett volna a deficit. Ezalatt lett volna ideje a kormánynak kidolgozni további részletes intézkedéseket, mert nem lett volna ekkora nyomás az önkormányzatokon, az egészségügyön és sehol máshol. Függetlenül ettől egy éven át, egészen a Széll Kálmán-terv meghirdetéséig a kormány nem is volt hajlandó foglalkozni azzal, hogy kiadáscsökkentés területén mit képes vagy hajlandó tenni. Pedig ha őszinték akarunk lenni, akkor az, aki nyolc évig ellenzékben kormányzásra készül és az utolsó években már biztos lehet abban, hogy kormányra fog kerülni, annak már a választást követő egy-két hónapon belül be kellett volna nyújtania az önkormányzati reformot, kellett volna részletes egészségügyi koncepcióval rendelkeznie és ezeket rögtön a kormányzás elején végre kellett volna hajtani. De a Széll Kálmán-terv meghirdetése óta is alig látni érdemi eredményeket, és van olyan terület, ahol még mindig csak az ötletelés folyik. Érthetetlen, hogy a kormány kész volt pusztán politikai céllal, vagy nehezen magyarázható, félreértett gazdasági célkitűzésekért konfliktusokat vállalni, de a kiadási megtakarítások kapcsán az egyébként mindenhol máshol megnyilvánuló konfliktusvállalási hajlandósága egyszerűen elpárolgott.

hvg.hu: Állandó eleme a kormánykommunikációnak, hogy „Magyarország a saját útját járja”, ehhez képest ön most azt mondta, nagyon kicsi a gazdasági miniszter mozgástere. Mennyiben létezik tényleg a „magyar különutasság”, vagy ez csak retorika, miközben a felszín alatt nem is olyan „unortodox” a gazdaságpolitika?

O. P.: Nagyrészt retorika a „magyar út”, hiszen ahol valóban ezzel próbálkozott a kormány, ott rendre visszakoznia kellett: magasabb hiánycélt szerettek volna, de be kellett dobniuk a törölközőt; valójában magasabb adóssággal akartak kormányozni, de rájöttek, hogy nem lehet, az államadósság elleni küzdelem is csak 2011 elejétől vált ilyen fontossá. Nagy stratégiai kérdésekben nincs választása a kormánynak, alkalmazkodnia kell a külső körülményekhez. El lehet játszani az IMF-fel a szabadságharcot, de közben a háttérben könyörögnünk kell Kínának vagy Szaúd-Arábiának, hogy továbbra is vegye meg valaki az állampapírjainkat. Sok a kommunikációs fogás, miközben a háttérben erős alkalmazkodás zajlik. Ráadásul, amiben valóban „saját” utat próbál járni a kormány (külön adók, magánnyugdíjpénztárak államosítása), azok rendre káros következményekkel járnak. Ezek az egyes különutas megoldások sajnos éppen a kormány stratégiai célkitűzéseinek elérését akadályozzák, s jelentős szerepük van abban, hogy ma már például senki nem meri szóba hozni az egymillió új munkahely ígéretét, sőt a hivatalos kormányzati előrejelzések is egyre visszafogottabb elvárásokat fogalmaznak meg akár a foglalkoztatás, akár a beruházások, akár a növekedés tekintetében.

Stiller Ákos

hvg.hu: Az utóbbi hetekben valósággal buzognak a parlamenten kívüli ellenzéki mozgalmak, volt, amelyik már bejelentette, hogy párttá alakul, más még nem döntötte el. A Haza és Haladás körül csoportosuló kör esetében is rendszeresen felmerül, hogy – Bajnai Gordon vezetésével – „zászlót bont”. Hogy állnak?

O. P.: A Haza és Haladás egy alapítvány, amely nem akar és nem is tud párttá alakulni, civil kezdeményezés, egy „gondolkodó agyközpont” akart lenni, és az is marad. Nyilván nem tudok, és nem is feladatom minden ember nevében nyilatkozni, aki a Haza és Haladás körül dolgozik. Én többször elmondtam, hogy egyszer már egy politikailag vesztes és gazdaságilag szinte reménytelen helyzetben vállaltam pénzügyminiszterséget, ezért úgy érzem, amit a „haza megkövetelt”, már megtettem, semmi egyéb politikai ambíció nincs bennem. Azt is hangsúlyoznám, hogy – a Heti Válasz cikkével ellentétben – a Haza és Haladás Alapítványnak dolgozó emberek semmilyen titkos szövetségben nem állnak senkivel. De persze az ellen borzasztó keveset tudunk tenni, ha valaki más használja a nevünket, akár az enyémet, az alapítványét vagy másét.

hvg.hu: Gyurcsány Ferencre gondol, feltehetően.

O.P.: Igen, előbb a Heti Válasz írt olyan „kapcsolatokról”, melyek nem léteznek, most utóbb pedig Gyurcsány Ferenc ragadtatta el magát és bocsátkozott mások személyével kapcsolatos találgatásokba. Erről a saját véleményem az, hogy Gyurcsány Ferenc politikai hiperaktivitása rendkívül kontraproduktív, és kifejezetten akadályozza azt, hogy a Fidesz mellett egyfajta józan politikai alternatíva kialakulhasson. Gyurcsány Ferencnek annyi önismerettel mindenképpen bírnia kellene, hogy felismerje: megosztó személyiség, pillanatnyi népszerűségétől vagy népszerűtlenségétől függetlenül is. Már csak ezért sem szerencsés, ha mindenki előtt ő bocsátkozik későbbi lehetséges miniszterelnökök személyéről találgatásokba, és ő sorol fel lehetséges jelölteket. Nem beszélve arról, hogy ezzel akár akaratlanul is más sokszor cáfolt, hamis összeesküvés-elméleteket táplál tovább.

hvg.hu: És ha szakmai kihívásként tekintünk egy csúcsvezetői állásra a pénzügyek tekintetében, akkor sem érdekelné?

O. P.: Aktív politikai szerepet a közeljövőben nem tervezek végezni. Voltam persze már olyan helyzetben, hogy ilyet mondtam, majd három hét múlva pénzügyminiszter lettem, akkor nyilván a külső körülmények vettek váratlan fordulatot. De hangsúlyozom, hogy amit jelenlegi nyilvánosságot is vállaló szakértőként csinálok, azt civil öntudatból teszem, nincsenek hatalmi ambícióim, és nem fogok politikai érdekeket szolgálni. És előre szólok, hogy erre a kérdésre továbbra is mindig ezt a választ fogom adni.

hvg.hu: Bajnai Gordonnal milyen szoros a kapcsolata, milyen gyakran beszélnek?

O. P.: Bajnai Gordon hónap óta az Egyesült Államokban van, ritkán szoktam vele beszélni. Amikor megjelent a Heti Válasz cikke, felhívtam, mert engem is annyira megleptek az ott leírtak, hogy mielőtt nyilvánosan cáfolni akartam őket, tudni akartam, van-e esetleg bármi, amiről nem tudok, de persze gyorsan kiderült, hogy nincs. Azért amikor itthon van, gyakrabban meg szoktuk beszélni egymással a közélet fejleményeit.

hvg.hu: De elismeri, hogy van egyfajta „nyomás” önökön, hogy úgymond „induljanak el”?

O. P.: Ez kétségtelen. Volt már olyan, hogy a feleségemnek azt mondtam, menjen egyedül egy esti borozásra, ahova meghívtak minket, mert ott is úgyis csak erről fognak kérdezgetni, és már unom. A jelenlétemmel sajnos már elkerülhetetlenül ezt a reakciót váltom ki az emberekből.

hvg.hu: Az alapján a néhány beszélgetés alapján, amit Bajnai Gordonnal folytatott, ő hogy vélekedik az esetleges „zászlóbontásról”?

O. P.: Arra azért vigyázunk, hogy nem azokat a kérdéseket tesszük fel egymásnak, amiken amúgy is csak bosszankodunk, amikor mások rendszeresen felteszik, tehát nem beszélgettem vele erről a kérdésről. Természetesen nem is akarok a nevében nyilatkozni.

hvg.hu: Korábban Csányi Sándortól kérdezték meg mindig, hogy akar-e politikus lenni, aki most – közvetve – a kenyéradó gazdája. Ráadásul az OTP, és csatolt részei mindig ernyőszervezetet jelentettek olyan közszereplőknek, akik politikai pályájuk egy szakaszában útkereséssel foglalkoztak, és ezalatt kevéssé kellett érdemi munkát végezniük.

O. P.: Én kifejezetten érdemi munkát végzek, és kifejezetten szakmai ajánlatot kaptam az OTP-től, amit szakmai alapon fogadtam el, nem gondolom, hogy parkolópályán, pihenőállásban lennék, vagy ernyő alá akartam volna bújni.

Stiller Ákos

hvg.hu: A többiekre szokták mondani, hogy „Csányi Sándor védelmét élvezik”.

O. P.: Nem hiszem, hogy bárkinek a védelmére szorulnék.

hvg.hu: A kkv-szektorral foglalkozik most. Hogy látja, mik a legégetőbb gondok a szektorban?

O.P.: Az évtizedes problémát kétségtelenül felismerte ez a kormány is, de a gazdaságpolitikája a kkv-k számára legalább annyi terhet jelent, mint amennyit segít rajtuk – ha segít egyáltalán. A minimálbér emelése drasztikusan rontja a kkv-k versenyképességét, és egyébként is a foglalkoztatási költségek emelkedését eredményező minden intézkedés éppen azokat hozza nehéz helyzetbe, akik eddig szabályosan, legálisan próbálták megállni a helyüket. A társaságiadó-csökkentés viszont a kkv-szektorban merőben céltalan, hiszen legfeljebb azokat a vállalkozásokat segíti, amelyek amúgy is stabil nyereségesség mellett képesek működni, miközben semmit nem juttat azoknak, akik éppen a nyereségesség eléréséért és a válság átvészeléséért küzdenek. Sokkal fontosabb ezeknek a cégeknek a munkára rakódó közterhek mértéke, elsősorban az átlagbér kategóriájában és az alatt, ahol a viszonyokat számos kormányzati intézkedés jelentősen rontja.

hvg.hu: Egyre több jel mutat arra, hogy a kormány – akárcsak az USA-ban vagy Európa több országban – a deficitet el akarja inflálni. Talán emiatt is van szükség a minimélbér emelésére, hogy a legrászorultabbak valamelyest megkapaszkodhassanak.

O. P.: Az a baj, hogy hiába ismeri fel a kormány a problémákat, ha rendre rossz irányba indul a megoldásokkal. Egy exportra termelő cég az inflációból eredő terheit ellensúlyozni tudja a gyengébb forintból fakadó kiviteli lehetőségekkel. De a kkv-szektor az infláció felpörgetésétől szenvedni fog: szűkül a piaca, kevesebb lesz a bevétele, nőnek a költségei. Megint csak azok szenvedik meg az infláció felpörgetését, akik nem képesek kilépni az exportpiacokra, s egy ilyen gazdaságpolitika eredményeként el is esnek attól a lehetőségtől, hogy valaha képessé váljanak rá. A kormány ilyesfajta kreatív megoldásai nemhogy erősítenék a belső gazdaságot és a vállalati szektort, hanem éppen gyengítik. Pedig Magyarországnak ideje lenne levonni a tanulságot: a piaci kereslet élénkítésére irányuló intézkedések, azaz a különböző támogatások és jövedelmek növelése politikailag lehet népszerű, de gazdasági eredményeket sosem hozott, mert nem volt elég erős belső vállalati szektor és megfelelő kínálat arra, hogy ez a növekvő kereslet belföldön maradjon és a hazai gazdaságot gyarapítsa. A gazdaságélénkítő intézkedések mindegyikének a kínálati oldalt, a hazai vállalkozások erősítését és versenyképességük javítását kéne céloznia, amire sem a jövedelemkiáramlást növelő adópolitika, sem az infláció felpörgetése nem alkalmas. Lehet, hogy ez a fajta gazdaságpolitika kevesebb azonnali, szavazatra váltható politikai népszerűséget hoz, de tartósan sokkal nagyobb hasznára válna az országnak.