Közöskassza.hu címen a költségvetést és a hozzá kapcsolódó kormányzati intézkedéseket magyarázó honlapot indított a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány – jelentette be Oszkó Péter csütörtökön.
Közöskassza.hu címen a költségvetési kérdéseket magyarázó tájékoztató projektet indított a Bajnai Gordon nevéhez fűződő Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány. A költségvetés az egész ország ügye, ami mindenkit érint. A projekt tulajdonképpen a költségvetés magyarról magyarra fordítása lesz – jelentette be Oszkó Péter.
Részletesen és közérthetően be fogjuk mutatni, milyen bevételei és kiadásai vannak az államnak, mi az a hiány, és milyen pénzügyi hatásai vannak egyes kormányzati intézkedéseknek. Szeretnénk lefordíthatóvá tenni a politikát, és elmagyarázni, milyen következményei vannak a döntéseknek – fejtette ki a volt pénzügyminiszter.
Oszkó hangsúlyozta, nem politikai jellegű a kezdeményezés, csakis a költségvetés tényszerű magyarázata és közérthetővé tétele a céljuk. A projekt bővelkedni fog közérthető grafikus elemekben, de szakmai anyagokat is közölnek majd. Az elemzés hátországát a korábbi Költségvetési Tanács csapatából felállt Költségvetési Felelősségi Intézet alkotja. Emellett más szakpolitikai képviselőket is segítségül hívtak.
Nincs elég tudásunk, hogy valóban elszállt-e
Kérdésre válaszolva Oszkó Péter kommentálta a Brüsszelnek kiküldött túlzott hiány-jelentés kapcsán kipattant kérdést. A hvg.hu arról írt, hogy a kormány a törvényben rögzítettnél 300 milliárd forinttal magasabb hiányt jelzett előre Brüsszelnek a legutóbbi EDP-jelentésben.
A volt pénzügyminiszter szerint a kormány a pénzforgalmi és az eredményszemléletű hiány különbségével igyekszik magyarázni a 300 milliárd forinttal magasabb pénzforgalmi hiányt. „Nem vagyunk olyan részletes adatok birtokában, amelyek alapján meg tudnánk ítélni, hogy a kormány magyarázata megalapozott-e” – mondta Oszkó Péter.
A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványt Bajnai Gordon volt miniszterelnök hozta létre, hogy közpolitikai koncepciókat hozzon létre és nyilvánosan bemutassa "a közjó érdekében".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.