Visszavonta nyereség-előrejelzését és elbocsátásokat jelentett be kedden a legnagyobb német bank, a Deutsche Bank vezetője. Josef Ackerman elnök-vezérigazgató elmondta: nem érhető el a 2011-re kitűzött cél, a 10 milliárd eurós adózás előtti nyereség, a befektetési banki ágazatban pedig el kell küldeni 500 alkalmazottat a gyenge üzletmenet miatt.
Elemzők számítottak a bejelentésre, kifogásolták viszont, hogy a Deutsche Bank vezetője nem határozott meg új profitcélt.
Ackerman már szeptemberben közölte, hogy a 10 milliárd eurós profit csak akkor érhető el, ha enyhül a pénzügyi piacokon nyáron eluralkodott feszültség.
A piaci helyzet azóta nem javult, ráadásul a görög válság miatt elkerülhetetlenek az újabb leírások. A harmadik negyedévben 250 millió eurót kell leírni a Deutsche Bank görög állampapír-állományának értékéből, a második negyedévi 155 millió után – mondta a német óriásbank vezetője.
Az elbocsátások bejelentésével a Deutsche Bank csatlakozott a 2008-2009-es válság után ismét egyre romló piaci környezetre leépítésekkel reagáló vezető európai bankok csoportjához. Például Nagy-Britanniában az HSBC 30 ezer munkahelyet szüntet meg 2013-ig, a Lloyds pedig 15 ezres elbocsátást hajt végre 2014-ig. Svájcban az UBS 3500, a Credit Suisse 2 ezer alkalmazottat bocsát el.
A Deutsche Bank eddigi legnagyobb adózás előtti nyeresége 6,5 milliárd euró volt, ezt a válság előtti utolsó évben, 2007-ben érte el. 2010-ben a társaság adózás előtti profitja 4 milliárd euró volt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.