Az MNB elnökével, Simor Andrással folytatott megbeszélést szerdán Mesterházy Attila, az MSZP pártelnöke. A találkozó témája az ország gazdasági kilátásainak elemzése, illetve a jövő évi költségvetés megalapozottságának értékelése volt – közölte a párt.
A megbeszélésen Simor András megerősítette az MNB Költségvetési Tanácsban is képviselt álláspontját, mely szerint a törvénytervezet sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló törvénynek, továbbá, hogy az eddig megismert kormányzati intézkedések alapján a 2012-es államháztartás 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycélja nem teljesül.
Mesterházy Attila azt mondta, hogy a kormány kapkodó, ötletszerű intézkedései rontják az ország gazdasági helyzetét. Orbán Viktornak a gazdasági realitásokkal szemben vívott ”háborúja” a pártelnök szerint csődbe fogja sodorni Magyarországot. Hozzátette, hogy a 2012-es költségvetés illúziókra épül, bevételi oldalon teljesíthetetlen feltételeket fogalmaz meg, ugyanakkor tovább növeli az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget az országban.
Mesterházy Attila úgy vélte, hogy a kormány őrült gazdaságpolitikája, a hitelezés elfojtása olyan súlyos károkat okoz a magyar gazdaságnak, amely hosszú távon visszaveti az ország versenyképességét, rombolja a befektetői bizalmat és a csőd szélére sodorhatja Magyarországot, ennek az árát pedig az emberekkel fogja a kormány megfizettetni. Az MSZP elnöke előremutató javaslatnak tartja az MNB javaslatát, amelyben felajánlotta a bankokat egyoldalúan sújtó, a hitelezést megbénító egyösszegű végtörlesztés következményeinek kivédésére az MNB devizatartalékai felhasználásának a lehetőségét.
Simor készséggel folytat megbeszélést a frakcióvezetőkkel
Simor András készséggel tekintené át a gazdasági helyzetet az MSZP-n kívül más országgyűlési frakció vezetőjével is - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai közleményéből.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.