Gazdaság MTI 2011. szeptember. 27. 13:16

Görögország teljesíti vállalt kötelezettségeit a kormányfő szerint

Görögország teljesíti a nemzetközi pénzügyi támogatások érdekében vállat kötelezettségeit - hangsúlyozta kedden Berlinben Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök.

A görög kormányfő a Német Iparszövetség (BDI) rendkívüli vendége volt, s az ország legtekintélyesebb gazdasági vezetői, valamint meghívott politikusok előtt tartott egyfajta kortesbeszédet, amely  Görögországgal szembeni bizalom helyreállítását célozta. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy országa gazdag ország, csak az elmúlt években rosszul kormányozták.

"Hibákat követtünk el, de tanultunk ezekből a hibákból" - fogalmazott Papandreu, hangoztatva, hogy kormánya a jelenlegi válságot esélynek tekinti az új Görögország megteremtésére.

A görög kormányfő berlini látogatására annak kapcsán került sor, hogy az Angela Merkel kancellár vezette német kormánykoalíció sorsdöntő Bundestag-beli szavazás előtt áll. A német parlament csütörtökön dönt a Görögország további pénzügyi megsegítését is magában foglaló, kibővített euróövezeti támogatási alapról, és az előzetes állásfoglalások szerint a képviselők között magas a kétkedők száma. Papandreu meghívása ily módon közvetve a mentőcsomag jóváhagyásához szükséges többséget hivatott elősegíteni.

AP

A miniszterelnök, aki este találkozik Angela Merkel kancellárral, a görög államadósságok csökkentését és ennek keretében az Athén által vállalt kötelezettségek teljesítését ígérte. Hangsúlyozta, hogy kormánya további takarékossági erőfeszítéseket tesz, ugyanakkor a külföldet görögországi beruházásokra szólította fel. Utalt arra, hogy kormánya folytatni kívánja a privatizációt, s a lehetséges beruházások kapcsán a megújuló energiatermelés területét említette. Annak a nézetnek adott hangot, hogy az országának nyújtandó pénzügyi támogatás nem Görögország túlélését, hanem fejlődését és erősödését szolgálja. Szavai szerint a Görögországi beruházások a jövőben történő beruházásokat jelentik.

Papandreu köszönetet mondott az eddigi nemzetközi támogatásért, és az euróövezeti partnerektől további szolidaritást kért. A Német Iparszövetség ezzel egy időben a parlamentet az euróövezeti támogatási alap elfogadására szólította fel. A BDI úgy vélekedett, hogy a mentőcsomag elutasítása beláthatatlan következményekkel járna. A szövetség az eurókötvények kibocsátása ellen foglalt állást.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.