Sok a dohány idén
Az elmúlt évek legnagyobb mennyiségű és legjobb minőségű dohánytermése várható az idén Magyarországon – mondta Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke hétfőn.
Magyarországon a tavalyihoz képest az idén 1014 hektárral, 4841 hektárra csökkent a leszerződött dohányterület nagysága. Ezen belül a Virginia fajta részaránya mintegy 600 hektáros csökkenést követően 3400-ra, a Burley 3-400 hektárral mintegy 1400 hektárra esett vissza. Az ország legnagyobb dohánytermő vidékének számító Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2011-ben összesen 3754 hektárra szerződtek le a termelők, ami 350 hektárral kevesebb a tavalyinál.
A felvásárlási árakat a korábbi években megszokotthoz képest az idén 15-18 százalékkal magasabban hirdették meg – mondta Bényei Illés. A termelési költségekről a MADOSZ elnöke elmondta: a termelői csoport fenntartási költségének ötven százalékát a nyíregyházi fermentáló vállalta magára, ami hektáronként mintegy tízezer forintos költségmegtakarítást jelent a termelőknek. A hazai dohánytermés mintegy nyolcvan százalékát felvásárló ULT Magyarország Zrt. egyébként szerdán kezdi a dohánylevelek átvételét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.