Oszkó szerint népszerűtlen intézkedések jönnek
Népszerűtlen intézkedéseket kell végigvinnie számos szektorban a kormánynak ahhoz, hogy a 2012-es költségvetést össze tudja rakni - erről Oszkó Péter volt pénzügyminiszter beszélt a Magyar Hírlapnak.
A lap hétfői számának Oszkó Péter arról beszélt, hogy szerinte nagyon sziszifuszi, aprólékos műtéti eljárásokkal lehet kivenni a közszférából, a közszféra működéséből, az intézményrendszerből pénzt. Ehhez nem egyszerűen törvényeket kell alkotni, hanem teljes intézményrendszereket átalakítani - mutatott rá. Oszkó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy ő egyáltalán nem egykulcsosadó-ellenes, de a kormány ezt rossz időpontban vezette be, mert nem volt stabil a növekedés.
Az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartásához szükséges idei intézkedésekkel kapcsolatban a volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott: a Széll Kálmán-terv végrehajtásában is vannak kockázatok, hogy azon felül még honnan lehet 80-100 milliárd forintot összeszedni a kormány jelenlegi gazdaságpolitikájával, azt borzasztó nehéz megmondani. A volt pénzügyminiszter korábban a Klubrádiónak arról is beszélt, hogy a bejelentett 100 milliárdnál jóval nagyobb is lehet a hiány.
Oszkó Péter úgy látja: a kormány részben magának okozott bajt azzal, hogy egy csomó adóbevételt kiengedett a kezéből.
Szerinte jobb lett volna, ha az egykulcsos adót később, stabil növekedési periódusban vezetik be.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.