2011. augusztus. 23. 16:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 23. 16:47 Gazdaság

Nem a valós értékre biztosítottak sok magyar lakást

A magyar lakások alig háromnegyede biztosított, ám ezek jelentős hányadának sem a valós értékre szól a biztosítása – közölte az Union Biztosító kedden.

A négymilliós magyar lakásállomány 75 százaléka rendelkezik biztosítással. Franciaországban gyakorlatilag minden lakás biztosított, Ausztriában a biztosítási arány majdnem 90 százalékos, míg Németországban közel áll a 80 százalékhoz. Ugyanakkor Szlovákiában az 50 százalékot sem éri el, Olaszországban pedig 20 százalékos a biztosítási arány.

A biztosítók a ház szerkezetében történt kárnál nem a piaci értéket, hanem az újraelőállítási árat veszik alapul. Ezt azért kell ismerniük a biztosítottaknak, mert így megelőzhetők a későbbi viták. A felszerelési tárgyakban esett károkat pedig csak akkor térítik a biztosítók, ha számlával vagy más dokumentummal tudja igazolni annak meglétét a biztosított.

A biztosítási érték a biztosítás évfordulóján módosítható. Ez vonatkozik a szerkezeti elemekre, de az ingóságokban bekövetkezett gyarapodásra is – hívják fel a figyelmet az Union közleményében. Ellenkező esetben a biztosító csak az alacsonyabb értéket téríti meg.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.