A kormány 8,5 milliárdot pumpál a Malévbe
A kormány 8,5 milliárd forintot csoportosít át a Malév tőkerendezésére az idei költségvetésben a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére.
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a költségvetési átcsoportosítás azonnali hatályú, felelőse Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A Malév kedden közgyűlést tart, amelyen - hasonlóan az eddigi, felfüggesztett közgyűlésekhez - a tőkerendezés lesz a fő téma. A légitársaság 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével működött tavaly, és a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint ezt mielőbb rendezni kell.
A tőkerendezést a fő tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) a beszámoló május 25-i elfogadását követő 90 napon belül, tehát augusztus 25-ig maradéktalanul végre kell hajtania, de ehhez szükséges a közgyűlési határozat. Az utóbbi hónapokban több közgyűlést is összehívtak a pénzügyek rendezésére; a legutóbbi, augusztus 10-i közgyűlésen az MNV közlése szerint végül azért nem tárgyaltak a társaság tőkerendezéséről, mert a közgyűlés összehívásáig - a rendelkezésre álló rövid idő miatt - még nem született meg a fedezet biztosításához szükséges valamennyi döntés.
Az MNV júniusban 4,5 milliárd forint pénzbeli hozzájárulásról döntött.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.