Gazdaság MTI 2011. augusztus. 17. 11:18

Az egész unióban ki kellene vetni a pénzügyi tranzakciós adót az írek szerint

Írország ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzügyi tranzakciókra kivetett bármilyen új adót az Európai Unió mind a 27 tagállamában bevezessék, ne csak a 17 tagú euróövezetben - mondta Írország pénzügyminisztere az RTE állami televíziónak adott nyilatkozatában szerdán.

Nicolas Sarkozy francia elnök az Angela Merkel német kancellárral folytatott keddi megbeszélés után jelentette be, hogy a két ország közös javaslatot tesz az Európai Uniónak a pénzügyi tranzakciókat terhelő közös adónem bevezetésére.

Michael Noonan ír pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy a javaslatnak szerinte több ellenzője lesz, köztük Luxemburg. A két politikus által felvetett, a német-francia vállalati adókulcsok egységesítésére vonatkozó tervek nem érintik az írországi, hagyományosan alacsony adószinteket – tette hozzá.

MTI / EPA

Korábban rendre az ír politikusok felháborodását váltották ki az európai társasági adózás egységesítésére irányuló törekvések, mivel a szigetország a külföldi tőke beáramlásának zálogaként tekint az alacsony adókulcsra.

Az OECD adóadatbázisa szerint Írországban 12,5 százalékos társasági adó van érvényben.

Franciaországban az egyszeri, központi költségvetésbe fizetett társasági adó mértéke 34,4 százalék, amit a tartományi adó és a nyereségalapú szolidaritási adó is kiegészít. Németországban a vállalkozások 15,825 százalékos adót fizetnek a szövetségi kormányzatnak, míg 14,4 százalékot a tartományi és helyi szinteken.

Az OECD tagállamaiban az összes adóbevétel 10 százalékát adták 2008-ban a társasági adók.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.