Egy új euróövezeti stabilitási tanács létrehozását sürgette kedden Philipp Rösler, Németország gazdasági minisztere, amely megfelelő jogosítványokkal rendelkezne a pénzügyi hibákat elkövető államok szankcionálására.
A miniszter egy újságírói háttérbeszélgetésen kifejtette, hogy egy ilyen szervezet függetlenül működne az euróövezeti országok kormányaitól és megfelelő erővel léphetne fel a gazdasági reformok végrehajtása érdekében azzal, hogy megállapíthatná, hogy a tagállamok az uniótól kapott pénzügyi támogatást milyen területeken költhetik el. Rösler kijelentette: "a stabilitási tanács nem azt jelentené, hogy 'nem kapsz pénzt', inkább azt, hogy 'mi utaljuk ki'".
A politikus szerint az euróövezeti csúcson született megállapodással nyert időt nem szabad elvesztegetni és további, gazdasági stabilitást biztosító intézkedéseket kell elfogadni. "Nem elég csupán mentőcsomagokat felállítani, Európának új stabilitási paktumra van szüksége" - fogalmazott a politikus.
A szabaddemokraták (FDP) első embere versenyképességi teszt elindítását is indítványozta, hogy meg lehessen állapítani, az egyes tagállamok miként kezelik pénzügyeiket. "Ha egy állam elbukik, akkor annak következményei lennének" - tette hozzá. Rösler szerint az euróövezeti államoknak "a lehető leghamarabb" el kell fogadniuk az államadósság szintjének korlátozására vonatkozó alkotmánymódosításokat.
A jelenlegi pénzpiaci zavarokkal kapcsolatosan elmondta, hogy a közös valuta térségéhez tartozó államoknak a pénzügyi "stabilitás közös kultúrájára" kellene törekedniük, s így lehetne csökkenteni az adósságválság tovagyűrűzésének kockázatát. A miniszter elmondta: ötleteivel minisztertársainak Wroclawban, az euróövezeti államok pénzügy- és gazdasági minisztereinek szeptember 16-i informális Ecofin ülésen áll elő.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.