Beszállítói problémái vannak az Audinak. Rupert Stadler, az Audi elnöke az "auto motor und sport" című lapnak elmondta, a beszállítók még nem álltak vissza a válság előtti szintre.
A Győrben új gyárat építő Audi főnöke szerint sokkal több autót tudtak volna eladni az első félévben - ami egyébként is már rekordot hozott -, ha nincsenek a beszállítói problémák, illetve gyártási korlátozások Kínában. Mindamellett Stadler bizakodó az év hátralevő részét tekintve, arra számít, hogy a következő hónapokban tovább nőnek az eladások.
A társaságnál a héten közölték, hogy az idei első félévben is megdőlt az eddigi értékesítési rekord, elsősorban a feltörekvő országok keresletének ugrásszerű növekedése miatt. Mintegy 650 ezer kocsit adtak el világszerte, 18 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Csupán júniusban meghaladta az értékesítés a 117 ezret, tavaly júniusban 99 ezer Audi talált gazdára a világon. Már az első negyedév is rekordot hozott az ingolstadti csoportnak, miután minden idők legjobb negyedévét zárta márciusban.
Tavaly majdnem 1,1 millió autót szállított ki a társaság, az idén pedig 1,1-1,2 millió között lehet az eladott Audik száma. 2015-ig 1,5 millió darabra kívánják emelni az értékesítést, ezt szolgálja egyebek között a győri Audi-gyár fejlesztése. A prémium kategóriában világelső BMW júniusban 134 ezer kocsit adott el, 13 százalékkal többet, mint egy ével korábban, az első félévi értékesítés 18 százalékkal 689 ezerre emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.