A vártnál lassabban halad az amerikai gazdaság talpra állása, igaz a gátló tényezők ideiglenesnek látszanak - jelentette ki szerdai washingtoni sajtóértekezletén Ben Bernanke, a Federal Reserve Bank (Fed) elnöke.
"Különösen a fogyasztók vásárlóereje csökkent az emelkedő élelmiszer-és energiaárak miatt, s a tragikus japán földrengés és szökőár utóhatásai zavart okoztak a globális ellátási láncokban" - mondta Bernanke második negyedéves sajtótájékoztatóján. A Fed elnöke ugyanakkor rámutatott arra, hogy a benzinárak csökkenésnek indultak és a katasztrófa hatásai megszűnőben vannak, ezért a következő negyedévben növekedés várható.
Mint mondta, ha szükség lesz rá, a Fed ismét fontolóra vehet újabb gazdaságtámogató intézkedéseket, s rámutatott arra, hogy az amerikai remények magvalósulása részben az euróai fejleményektől függ. Bernanke kijelentette, hogy ha nem sikerül megoldani a görög adósságválságot, az veszélyt jelent majd az európai és a globális pénzügyi rendszerre, valamint az európai politikai egységre.
Úgy vélekedett, az európai illetékesek tudatában vannak annak, hogy "hihetetlenül fontos" megoldást találni a görög likviditási válságra, mielőtt az megfékezhetetlenné válik. Figyelmeztetett rá, hogy hatalmas ára lesz annak, ha a görögök ellenállása és az európai vezetők ellentétei miatt kudarcot vall a rendezés.
Bernanke szerint a Fednek több eszköze is van arra, hogy tovább ösztönözze a gazdaságot, de elismerte, hogy ezek közül néhányat még sosem próbáltak ki. A bankelnök elmondta, hogy nem született még döntés a Fed birtokában lévő, 2600 milliárd dollárnyi értékpapír aukcionálásának idejéről.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.