Gazdaság MTI 2011. június. 17. 15:01

Barroso szerint gyors kormányalakításra van szükség Görögországban

Gyors kormányalakításra van szükség Athénban, hogy elkerüljék a fennakadásokat Görögország pénzügyi megsegítése terén - hangsúlyozta pénteken Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

AP
"Felszólítom az összes politikai erőt, minden energiáját szentelje annak, hogy biztosított legyen a széles körű politikai támogatás a gazdasági reformhoz" - mondta az uniós végrehajtó testület vezetője újságírók előtt. Szerinte ezek a reformok szükségesek, és Görögország javára fognak válni.

Barroso elmondta: az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek vasárnapi luxembourgi tanácskozásától azt várja, hogy ott megoldják a még fennálló nézeteltéréseket, és felelősségteljes megállapodásra jutnak Görögország pénzügyi megsegítése ügyében, annak szellemében, ahogyan azt az előző nap felvázolta Olli Rehn pénzügyi EU-biztos.

Görögországnak és az Európai Uniónak is teljesítenie kell a maga részét annak érdekében, hogy megőrizzék a pénzügyi stabilitást, és gazdasági fellendülés legyen Görögországban, illetve Európában - tette hozzá.

"Ha Görögország megsegítéséről beszélünk, akkor az azt jelenti, hogy Görögország igényt tart erre a segítségre, valamint hogy képes a tőle elvárt teljesítésre. Lényegbevágó, hogy a Görögországból érkező jelzések ezzel kapcsolatban világosak legyenek. És ha Görögország megteszi a magáét, akkor, azt hiszem, az Európai Uniónak is meg kell tennie a magáét, hiszen ez közös érdekünk" - mondta a belpolitikai és kormányzati válsággá duzzadt görög pénzügyi válsággal kapcsolatban José Manuel Barroso.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 05. 20:00

A Taxisofőr írója a HVG-nek: Senki nem veszi komolyan az Oscart

Az Oscarra jelölt Paul Schrader nem kertel: aki komolyan veszi az Oscart, az szerinte nem normális. Martin Scorsese harcostársa, a Taxisofőr és a Dühöngő bika forgatókönyvírója elmondta, mi zavarja a Sátántangóban, mivel fenyegette őt a japán szélsőjobb, és mit gondol a nemrég elhunyt Gene Hackmanről.