A nyugdíjasok helyzetéről, a kormány foglalkoztatáspolitikai törekvéseiről és a feketegazdaság hatásairól is beszélt Csaba László közgazdász a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Korábban a belső fogyasztásunk nagyobb volt, mint amennyit termeltünk, emiatt jobban éltünk. A mostani kiigazítás és az ezzel járó szerkezeti változások tartósan összhangba hozhatják az ország teljesítményét és életszínvonalát. Ez azonban olyan, mint a lakásfelújítás: az elején költségekkel jár és csak később lesz jobb - mondta Csaba László a nem javuló foglalkoztatási helyzet és a szűkülő szociális juttatások kapcsán.
„Az nem kérdés, hogy közel tíz évi teszetoszaság után valamit csinálni kell” - tette hozzá, utalva a nyugdíjkérdésre. Hangsúlyozta: úgy tűnik, mintha most átestünk volna a ló túloldalára, és nagyon hamar akarnánk behozni a megelőző évtized lemaradásait. „Ez így nem mehet tovább, az embereket a semmittevésért fizetni nem lehet. Ám az is igaz, hogy a nyugdíj egy szerzett jogosítvány, a társadalmi szerződés része, a nyugdíjas nem olyan, mint az újonnan felvett munkaerő. Esetében nem arról van szó, hogy elfogadja-e valaki a munkaadó által kigondolt és felkínált bért.
A kérdésre, hogy a munkaerőpiacon az érintetteknek valóban van-e helyük, Csaba László úgy válaszolt: „ehhez egy ennél sokkal gyorsabban növekvő gazdaságra és belső piacra lenne szükség”. Mint mondta, jónak tartja, hogy az export húzza a növekedést, ennek következtében jövőre talán tud bővülni a belső piac, ám idén ez még biztosan nem lesz érzékelhető. „Ha viszont nem bővül a belső piac, kérdés, hogy mire teremtenek munkahelyeket” - mutatott rá a közgazdász, hozzátéve: ne tegyünk úgy, mintha Magyarországon nem lenne feketegazdaság. Véleménye szerint ennek megszüntetése egy évtizedes feladat, mert a feketegazdaság a társadalom mélyrétegeiben gyökerezik.
Az állami szférában végrehajtott változásokkal kapcsolatban a közgazdász elmondta: azzal, hogy a kormány vissza akarja venni az állami újraelosztást, sanyargatja a közigazgatást, elveszi a pénzeket az állami munkahelyektől, még nem teremt munkahelyeket, éppen ellenkezőleg. „A 2,4 százalékos gazdasági növekedés nagy vívmány, de ez a világ gazdasági növekedésének fele. El kellene érnünk ezt. Nehezen látom át, hogy melyek azok a területek, ahol jelentős állami foglalkoztatással produktív munkahelyeket lehet létrehozni” - tette hozzá Csaba László.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.