Gazdaság MTI 2011. április. 29. 16:11

Csányi: egyetlen bankot sem ad el az OTP

Egyetlen bankot sem ad el az OTP, Romániában pedig van egy felvásárlásra kiszemelt konkrét célpont is, amely mérlegfőösszegét tekintve picit nagyobb, mint az OTP Bank Romania - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet pénteki közgyűlése után tartott sajtótájékoztatón.

Csányi Sándor elmondta: jelenleg az a legfontosabb az OTP számára, hogy ahol már a csoport jelen van, növeljék a piaci hányadot. Jelezte, Romániában nem az MKB ottani leánybankját akarják megvenni. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint 8-10 százalék körüli az a piaci hányad, amely mellett hatékony lehet egy leány-hitelintézet működése.

Csányi Sándor elmondta: az év közepén, nyár végén látható majd, mennyire teljesíthetőek a kormány által eltervezett idei makrogazdasági célok, és ennek tükrében esetleg sor kerül az alapkamat csökkentésére. Az elnök-vezérigazgató szerint a Bázel III.  új, nemzetközi banki tőkemegfelelési szabályozás várhatóan szigorúbb bankolást ír elő, ezért az óvatos banki működésre helyezi az OTP a jövőben is a hangsúlyt.

Gyuris Dániel vezérigazgató-helyettes elmondta: a kis- és középvállalkozások esetében a mostani egyszámjegyű piaci részesedést meg akarják duplázni, kétszámjegyű hányadot akar az OTP elérni mind a betétgyűjtésben, mind a hitelezésben a kkv-k pénzpiacán.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.