2011. március. 03. 12:17 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2011. március. 03. 12:30 Gazdaság

Líbia, a Malacok és Matolcsy első számú közellensége – kezdődhet a szigorítás?

Egyre komolyabb aggodalmakat okoz Európa-szerte az emelkedő infláció, így szakértők szerint ez lehet a legfontosabb téma az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésén is. Bár szigorítást most még senki nem vár, sokak szerint már lesznek olyanok, akik a kamat emelésére szavaznak, s Jean-Claude Trichet kommentárja is „héjább” lehet, mint az elmúlt hónapokban.

Azt követően, hogy a hét elején két kedvező inflációs adat érkezett az eurózónából (a végleges januári számok alacsonyabbak lettek az előzetesnél, a februári első becslés pedig elmaradt a várakozásoktól), a szerdai mutató már csalódást keltett. Az Eurostat jelentése szerint ugyanis a decemberi 5,3 százalék után januárban éves összevetésben 6,1 százalékkal emelkedtek a termelői árak az eurózónában, miközben a konszenzus csak 5,6 százalékos drágulást valószínűsített.

Ismét nyomás az EKB-n

Az adat megjelenése után a szakértők többsége ismét arról beszélt, hogy az egyre gyorsuló áremelkedés komoly nyomás alá helyezheti az Európai Központi Bankot. Az EKB immár közel két éve nem nyúlt az euró kamatához, legutóbb 2009 májusában alakítottak az irányadó rátán, akkor csökkentették a jelenlegi 1 százalékos szintre.

A 2009-es esztendő végéig a többség úgy gondolta, hogy akár már 2010-ben is megindulhat Európában a szigorítás, amikor azonban fény derült a Görögországot, illetve a PIGS államokat érintő problémákra, teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy igencsak elhúzódhat a kamatemelés megindítása. Az elmúlt egy évben az általános vélemény az volt, hogy 2012-ig biztosan marad a kamat, s ezt támasztották alá az EKB kommentjei is.

Az inflációs tendenciákat látva azonban egyre több szakértő véli úgy, hogy az árak "elszabadulása" a tervezettnél korábban is lépésre kényszerítheti a jegybankárokat Frankfurtban. Már a fogyasztói árakról szóló első januári becslések (ekkor lépte át az infláció az EKB által kívánatosnak tartott 2 százalékot) után többen pedzegették, hogy lassan „elkezdhetik próbálgatni szárnyaikat az EKB héjái”, az elmúlt hetekben pedig ezt a véleményt tovább erősítette az észak-afrikai és közel-keleti megmozdulások miatti olajár-emelkedés, valamint a szerdai, csalódást keltő inflációs adat.

Részletek az Ecoline.hu-n.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.