Hét százalékkal drágultak az új lakások Budapesten
Míg 2010 elején 5953, addig 2011 januárjában 5913 eladatlan újépítésű lakás volt elérhető Budapesten, a kínálati ár az idén a piacon lévő lakásoknál 7 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőtti, négyzetméterenkénti 469 ezer forintnál - áll a Cordia Zrt. felmérésében.
Az elemzés elkészítése során a Cordia 2010-ben 286, 2011-ben pedig 323 új lakás projektet vett alapul. A projektek jelenlegi jellemző lakásszáma - a korábbi átlagos százhoz képest - 15 körül mozog.
Tavaly 2326 lakást adtak el a fővárosban, amely az év elejei lakáskészlet közel 40 százaléka. A kínálat jelentős átrendeződését eredményezte az is, hogy az elmúlt évben 24 százalékkal több lakást adtak el, mint ahány új lakásfejlesztés indult. A számok a piac élénkülését valószinüsítik, és a kínálat szűkülésének az irányába mutatnak. A lecsökkent kínálatot a közel 1000 már értékesített, de visszaadott - ún. visszajövő - lakás ellensúlyozta ki, így maradhatott a kínálat nagyságrendje gyakorlatilag változatlan. Az elemzés szerint Budapesten az elmúlt évben a legtöbb újlakás a XI., XIII. és XIV. kerületben került a piacra. A legnagyobb kínálatszűkülés a pesti külső kerületekben (kivéve a XVII. kerületet), valamint a X. és a XI. kerületben volt megfigyelhető.
Az elemzés szerint - a fogyasztói jövőkép javítása mellett - a lakásvásárlás alacsony kamatlábak melletti, hosszútávon kiszámítható finanszírozása hozhatna megoldást, vagyis ez szükséges a lakásépítés újabb felfutásához. Ehhez vagy állami szerepvállalásra, vagy tartósan alacsony jegybanki kamatra lenne szükség. A hosszú évek alatt kialakult szabályozási környezet fejlesztőellenes, jelentősen csökkenti a vállalkozási kedvet. Ezen azonban közpénz elköltése nélkül, a szakma véleményét figyelembe véve könnyen lehetne segíteni - vélik a Cordia elemzői.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.