2011. február. 08. 09:46 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 08. 09:39 Gazdaság

Monetáris Tanács: kiket látnának szívesen új tagként a szakemberek?

Technokrata, a monetáris politika és a tőkepiacok nyelvén értő tagokat szeretne a piac márciustól, amikor négy fő távozik, illetve érkezik a Monetáris Tanácsba - derül ki a Portfolio.hu felméréséből.

A portál felmérésének eredményeiből az derül ki, hogy a a legtöbben kissé enyhülő kamatpolitikára számítanak, ugyanakkor érezhető a félelem, hogy rövid távon piaci zavar támadhat a merész kamatvágások miatt.

A monetáris tanácsba érkezők személyével kapcsolatban is kérdeztek a felmérésben. Eszerint a legtöbben Hamecz Istvánt, az OTP Alapkezelőjét látnák a tagok között, második helyen Kopits György, a Költségvetési Tanács volt elnöke végzett, harmadikként pedig Vojnits Tamást, az Orines vezető közgazdászát említették. László Csabát, Barcaz Györgyöt, Mellár Tamást és Chikán Attilát is szívesen látnák az új tagok között.

Tízes skálán 9-es, vagyis igen fontos tényezőnek tartják az új tagok esetében a monetáris politikai jártasságot, illetve a pénz- vagy tőkepiaci gyakorlatot. Majdnem ugyanilyen jelentőséget tulajdonítanak az általános gazdaságpolitikai képzettségnek - írja a portfolio.hu.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.